Pro Remete kitüntetés a Gyulafehérvári Caritas munkatársának
2016. július 9–10. között tizenhetedik alkalommal került megszervezésre a gyergyóremetei falunapok, melynek középpontjában kiemelten a jókedv, a vidámság állt. Ezt a rendezvénysorozat mottója is hangsúlyozta: a vidám szív orvosság.
Péter Róbert kollegánk, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársa 2009 áprilisától tevékenykedik Gyergyóremetén a szolgálat munkatársaként. A Helyi Önkormányzat 2016. július 6-i ülésén úgy határozott, hogy áldásos munkájáért Pro Remete Gyergyóremetéért 2016 címmel tünteti ki, amelynek átadására 2016. július 10-én a Remetei Falunapok rendezvénysorozat keretében került sor.
„Olyan embereket, akiknek nehéz kimozdulni a házból, ő hétről hétre összevonzza egy közösségbe, és az idősek itt életkedvet kapnak. Ebben nem kevés a humor, az optimista szemlélet, és ezt köszönjük meg neki” – mondta Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere.
Büszkék vagyunk kollegánkra és gratulálunk kitüntetéséhez!