Integrációs törekvések Csíkszeredában

A csíkszeredai romatelepen 2021. január 7-én történt tragikus tűzvészben érintett családok szociális ellátását 10 millió forinttal támogatja a Magyar Kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának Nemzetpolitikai Államtitkársága a Bethlen Gábor Alap közreműködése által.

2021. május 1. és szeptember 30-a között lebonyolítandó pályázat konzorciumban valósul meg, a főpályázó Gyulafehérvári Caritas és partnere a Romániai Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében.

A szolgáltatások kedvezményezettjei az Erőss Zsolt Sportarénában elhelyezett, időben változó számú, de hozzávetőlegesen 120 személynél állandósult károsult. Ez 26 családot jelent, amelyből 72 kiskorú, az időközben született csecsemőtől egészen a 18 évesig.

A családok támogatását egy helyi multidiszciplináris csapat nyújtja, amely közösségi facilitátorokból, pszichológusból, szociális munkásból és önkéntesekből áll. Munkájukat egy koordinátor felügyeli és kíséri, a csapat minőségi munkájának fenntartását esetmegbeszélésekkel, szakmai beszélgetésekkel, tanácsadással nagyban segíti a szervezetek roma programjaiban dolgozó kollégái is.

A szolgáltatások nyújtásának folyamata helyzetfelmérésen alapul, azonosítják a károsult személyek szükségleteit, és kialakítják a helyi hatóság által szerződtetett különböző szociális szolgáltatásokhoz kapcsolódó tevékenységek témáit.

Ezek közé sorolhatók a következő tevékenységek:

– a napi program megszervezése,
– információs és tanácsadói találkozások,  közösségi tanácskozások,
– pszichológiai egyéni tanácsadás,
– az egészséges és aktív életmódot népszerűsítő tevékenységek,
– az extracurriculáris oktatási és közösségfejlesztő csoporttevékenységek.

A munkatársi csapat köszöni a Magyar Kormány támogatását, amellyel hozzájárulnak a károsult családok megsegítéséhez, ezáltal adva a közösség számára egy stabilabb, biztosabb jövőkép kialakításának lehetőségét.

Cikkeink, tudósításaink a helyzetről:
Adományok a tűzvész károsultjainak – Csíkszereda (adományozói oldal) >>>
A romák jövője nem lehet tabu (helyzetkép segítő szakmájú munkatársainktól) >>>
Székelyföld közel ötven roma telepe kerülhet címlapra (rövid interjú Ludescher László ágazati igazgatóval) >>>
A gyermekeiknek, gyermekeinknek kell esélyt adjunk (interjú Péter György ágazati igazgatóval) >>>
Magyar belügyminisztériumi segítség a csíksomlyói tűzkárosultak részére >>>
Hamuban sült álmok – önkéntesünk tapasztalatai a tűzkárosultakkal eltöltött idő során >>>
Új időszámítás a tűzkárosultak életében >>>
Ebben a dalban van egy gitár…>>>
Többen is munkába álltak az Erőss Zsolt Aréna ideiglenes lakói közül (Iszlai Katalin, Székelyhon) >>>
Fényképek >>>