Otthoni beteggondozás a világjárvány idején
A Gyulafehérvári Caritas egyike azon kevés szervezetnek, amely egészségügyi szolgáltatásokat biztosít több mint 109 vidéki településen, immár két évtizedes múltat meghaladóan. A gyenge országos egészségügyi ellátási rendszer akadályainak ellenére a szervezet jelentős mennyiségű tapasztalatra, terepismeretre, know-how-ra tett szert, kiépítve egy jól működő logisztikai hátteret.
Az elmúlt negyed évszázadban a nyugat-európai partnerszervezetek támogatása létfontosságú volt a szervezeti és szakmai fejlődési folyamatban. Az utóbbi öt évben olyan közép- és kelet-európai partnerekkel osztottuk meg tapasztalatainkat, jó gyakorlatainkat, amelyek hozzánk hasonló tevékenységgel és célokkal rendelkeznek a Moldovai Köztársaságban, Örményországban, Boszniában, Magyarországon, Szlovákiában és Fehéroroszországban.
A CEI (Central European Initiative) szervezet által támogatott együttműködésben partnerünk a 2010-ben alapított CASMED – moldovai otthoni beteggondozással foglalkozó szervezet, amely 65 községben több mint 2000 beteget gondoz.
A Gyulafehérvári Caritas korábban svájci szakemberek segítségével olyan modern sebkezelési kompetenciákat fejlesztett ki, amelyek a mostani világjárvány idején az ágyhoz kötött, krónikus betegségben szenvedő páciensek esetében jól alkalmazhatóak, figyelembe véve, hogy a kórházak tevékenysége ebben az időszakban csak a sürgős esetek ellátására korlátozódik.
A Caritas és a CASMED közti együttműködés legfőbb célja a tudásátadás és a tapasztalat megosztása a modern sebkezelés témakörében. Ugyanakkor a célok között szerepel az otthoni betegellátási szolgáltatások fejlesztése, valamint az aktuális helyzet által megkövetelt védőfelszerelések és fertőtlenítő szerek beszerzése is.
Az együttműködés 2020 júliusának elején kezdődött és december 31-ig tart. Jelenleg a Gyulafehérvári Caritasnál kiadódott a magyar nyelvű sebkezelési szakkönyv, valamint a modern sebkezelési technikákat bemutató kisfilm magyar és román nyelven. A szakkönyv román nyelvű változatának kiadása folyamatban van. Érdemes megjegyezni, hogy a betegellátás mindkét szervezet részéről folyamatos, ami az aktuális járványügyi szabályozások szigorú betartásával történik.
A CEI (Central European Initiative) szervezetet 1989. november 11-én alapították Budapesten. Regionális kormányközi fórum, amely elkötelezett az európai integráció és a fenntartható fejlődés támogatása mellett. Jelenleg 17 tagállamot számlál: Albánia, Fehéroroszország, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Olaszország, Moldova, Montenegró, Észak-Macedónia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákiai, Szlovénia és Ukrajna.