Vodafone Románia Alapítvány által támogatott projekt main

A Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazata a Vodafone Románia Alapítvánnyal együttműködve 2012 óta olyan rendszereket kezdett el kidolgozni, illetve működtetni, amely a mobil technológia felhasználásával elősegíti az otthoni szociális és egészségügyi gondozást. A Mobile for Good program keretében működő sikeres partnerség eredményeként számos közös projekt született.

Mobil telefonnal a gondozottak életminőségének javításáértMobile for Good mottóval olyan szolgáltatást indított el a Vodafone Románia Alapítvány, amely a mobil technológiát a hátrányos helyzetű, illetve beteg emberek életének a megkönnyítésére használja.

A „Mobile for Good” programba összesen 475 ezer eurót ruházott be a Vodafone Románia Alapítvány, amely tartalmazza az érintett személyek rendelkezésére bocsátott telefonkészülékeket, valamint a nyomon követéshez szükséges technikai eszközök kifejlesztését és a szervezetek rendelkezésére bocsátását.