Projekt az otthongondozó vendégmunkásokért
Az olaszországi Pordenone-ban zárták le azt a nemzetközi projektet, amelyben a Gyulafehérvári Caritas a Soros Oktatási Központ szakmai partnereként vett részt
A LaMP Tanulási Kapcsolatok projekt keretében beazonosították azon bevándorlók nyelvtanulási szükségleteit, akik idősek otthoni gondozásával foglalkoznak, vagy ebben a szakmában szeretnének dolgozni valamely európai országban.
A projekt során taneszközt állítottak össze vendégmunkások számára egy többnyelvű szójegyzék segítségével.
Május 24-25. között az olaszországi Pordenone-ban találkozott a projektcsapat: az Alias Alapítvány (Olaszország), az Alzheimer Egyesület Pordenone (Olaszország), a Bernadette Thomas, Universcience (Franciaország) és a Soros Oktatási Központ, valamint a Gyulafehérvári Caritas. A találkozón szó esett a közös eredetű nyelvek hasonlóságáról, könnyű elsajátítási lehetőségéről, majd Génua és Velence képviselői ismertették a bevándorlók szükségleteivel kapcsolatos információkat. Felhívták többek között a figyelmet arra, hogy egy új törvény értelmében köteles az emigráns A2 szintű nyelvvizsgát tenni, szakképzésen részt venni, valamint szocio-kulturális ismereteket elsajátítani, ennek hiányában nem jogosult tartózkodási engedély kiváltására.
A Soros Oktatási Központ munkatársa bemutatta az otthoni gondozásban dolgozó vendégmunkásokat segítő kézikönyv tartalmának, használhatóságának tesztelését, amelyet a német képzésen résztvevő Caritas-munkatársak körében végeztek.
A találkozón részvevő Caritas-munkatársaknak alkalmuk volt egy olaszországi állami és egy magán öregotthont is megtekinteni. (Szekeres Ildikó)