Ragyogj kéken!

Kék színbe öltöztetett épületeket láthattunk, érzékenyítő üzeneteket olvashattunk április 2-án a közösségi médiában, mindezt egy céllal: az autizmus világnapja van, figyeljünk fel az autizmussal élőkre!

De miért is éppen a kék szín lett a jelképe ennek a világméretű megmozdulásnak? A kék színnek nyugtató erőt tulajdonítanak, amely a békét és az elfogadást szimbolizálja ebben a kihívásokkal teli világban. Ezt üzenték tegnap a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ fiataljai is az autizmus világnapjának megünneplésére szervezett érzékenyítő eseménnyel: értsük meg és fogadjuk el őket, legyünk türelmesek velük, másabbak, de nem kevesebbek, hisz ők is teljes értékű emberek, egyediek és különlegesek. Az általuk készített kék szívecskékkel is ezeket az üzeneteket adták a járókelőknek.

Kosztándi Ferencz Kinga, a Gyulafehérvári Caritas Superar kórusának munkatársával több hete gyakorolják előadásukat a fiatalok. A rövid zenés-táncos műsort kék lufikkal a kezükben adták elő, amelyeket a végén a Ragyogj kéken!-jelmondat kiáltásával elengedtek. Csodálkozva, mosolyogva figyelték, ahogy a lufik egyszínűvé válnak az éggel.

Nehezen fejezik ki magukat, érzelmeiket, túlérzékenyek a hangokra vagy fényekre, szokatlan lehet a viselkedésük, testmozgásuk, nehezebben kommunikálnak, túlságosan ragaszkodnak a napi rutinhoz – ezek lehetnek az autizmus fő tünetei. Arról, hogy miben különböznek, több helyen olvashatunk, a hasonlóságokról viszont kevésbé. Kevésbé esik szó arról, hogy nekik is vannak álmaik, vágyaik. Ők is szeretetre vágynak, bátorításra, életre szóló barátságokra, élményekre. Nekik is van kedvenc időtöltésük, ami örömet szerez számukra, és elképzelésük arról, hogy mit és hogyan szeretnének.

Ezen az egy napon kívül évente még 364 napnyi esélyt kapunk arra, hogy figyeljünk rájuk, megértsük és szeressük őket.

További képekért kattintson IDE!

György Mária Angéla