Rendhagyó sajtótájékoztató az új csejdi közösségi ház befejezéséért

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottunk múlt pénteken Csejden, az épülő közösségi ház udvarán és belakásra váró termeiben. A helyi óvodások és kisiskolások, akik a Hand in Hand nappali foglalkoztatóközpontunk és Biztos Kezdet Házaink tevékenységeit látogatják, egy örömteli meglepetésprogrammal tették különlegessé az alkalmat. A gyerekek élő láncot alkottak, így ölelték át a házat, majd lerajzolták, hogyan képzelik el az új épületet. Az eseményre eljöttek a gyerekek szülei is. Közösen fejezték ki hálájukat és örömüket az építkezés eddigi szép előrehaladása iránt, továbbá reményüket is, hogy az új közösségi központ mihamarabb fölépül.

Az áprilisi időkapszula-elhelyezés óta elért eredményekről, az építkezés folyamatáról, a jelenlegi kihívásokról és a további tervekről Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója, valamint Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere tájékoztatták a sajtó képviselőit. Ugyanakkor az adományozás lehetőségére is fölhívták a térségben élő magánszemélyek és vállalkozók figyelmét. A tanulást, nevelést és közösségépítést szolgáló ház mielőbbi befejezéséért és a helyi lakosokért Szabó Andor Gellért református lelkész és ft. Baricz Lajos katolikus plébános imádkoztak a jelenlévőkkel.

A Marosszentgyörgyön és Csejden működő tevékenységeink partnere Marosszentgyörgy Önkormányzata. Köszönjük!

Az új közösségi központ befejezésére ITT lehet adományozni.

Rólunk mondták:
Lelket leheltek a gyerekek az épülő közösségi házba Csejden, de támogatók nélkül nem megy a befejezés >>> 
Új közösségi ház épül Csejden >>>
Otthon a közösségnek – Házat álmodtak, házat építenek >>>
Jókedvű, reményteli gyerekek vártak Csejden >>>
Közösségi ház épül Csejden >>>
Házról álmodunk, házat tervezünk >>>
A gyerekek jövője a tét >>>
Conferință de presă privind noul centru comunitar Cotuș, comuna Sângeorgiu de Mureș >>>

Kapcsolódók:
Egymillió csillag a nélkülözőkért, 2025 >>>
Osztrák diákok helytállása Csejden >>>
Falazás a csejdi közösségi háznál >>>
Időkapszula-elhelyezés egy épülő közösségi házban Csejden >>>
A közeledés tere – közösségi ház a csejdieknek >>>