Roma nőket köszöntötték Ozsdolán

A United Networks projekt keretében a Gyulafehérvári Caritas Kovászna megyei munkatársai március 8-án a Nemzetközi Nőnap alkalmából ünnepi műsorral köszöntötték az ozsdolai nőket.

A műsor helyszínéül a nagyági óvoda egyik terme szolgált, melynek ünnepi hangulatához a színes sálak, gyertyák, nőkről szóló dalok és a terem elrendezése járult hozzá. Az esemény, melyen több mint húsz nő vett részt, nőnapi kávézásként volt meghirdetve a kishilibi közösségben és a polgármesteri hivatalban, melyet három női munkatárs képviselt.

Az egybegyűltek köszöntése után a helyi közösségből egy négy éves kislány szavalata gazdagította a műsor színvonalát. A nőkről szóló dalok és videók bejátszása, valamint a nő teremtéséről szóló rövid történet felolvasása megfelelő ráhangolódást biztosított az ünnepre. A helyi közösségből egy 17 éves lány a saját dalát énekelte el illetve osztotta meg gondolatait a nőiséggel kapcsolatban. Az esemény interaktív tevékenységgel folytatódott, a résztvevők ismerkedési játékokat játszottak, csoportosultak különböző szociometriai jellemzők szerint, majd kiscsoportokba szerveződve megbeszélték, hogy mi a közös bennük és miben különböznek egymástól.

Az ismerkedés után a résztvevők sütemény, kávé és tea mellett egy kötetlen beszélgetés mentén számoltak be arról, hogyan élik meg a nőiségüket, milyen nehézségeik, problémáik vannak a közösségben. A beszélgetés során felmerült az igény egy női csoport megalakulására, mely keretében a román nyelvtudásukat fejlesztenék, valamint szívesen beszélgetnének különböző témákról, sérelmekről egy pszichológussal.

A rendezvény a nők ünneplése mellett egy kitűnő alkalomnak bizonyult a helyi közösség tagjai közti kötelékek erősítésére, valamint a polgármesteri hivatal munkatársaival való kötetlenebb együttlétre. A cigány nők ünneplése egy jó példa a közösség felé való nyitásra illetve az női értékek felszínre hozására. A cigány közösséggel való jobb párbeszéd kialakításához kulcsfontosságú eseménynek bizonyult a rendezvény, ahol az ünnepeltek értékesnek érezhették magukat és a kifejezett gondolataik, sérelmeik meghallgatásra találtak. 

(Kovács Judit)