Se szeri, se száma a Mamasütiknek

Kifogtak raktam a számok, pedig matematika-fizika szakon érettségiztem. Nem tudom már számon tartani, hányan csatlakoztak a Mamasüti-programhoz, az élmények is számtalanok.

Szent Erzsébet, a cselekvő szeretet napjára készülve idén is meghirdette a Caritas a Mamasüti-programot, hogy unokák és nagymamák közösen készítsenek egy régimódi süteményt, fotókat, receptet küldjenek, a finomságból pedig részeltessenek valakit, akinek ezzel örömet szereznek. Sorban érkeznek a receptek, sütögetős fényképek egy-egy családtól, de egymást érik a csapatos sütögetések is. Az otthon készített finomságokat a Harmopan mézeskalácsaival pótoljuk, és a díszes-ízes örömszerzők magányos, beteg embereket örvendeztetnek meg. A totyogó kicsiktől a száz évhez közeledő aggastyánokig minden generáció részt vállal az élményszerzésből, díszítik a mézest a fogyatékkal élők, a Biztos kezdet ház kedvezményezettjei, a gyermekotthon lakói, idős csoportok, még az idősotthon demens részlegén élők is. Társunk a jótékonykodásban sok-sok caritasos kolléga, ellátottak és más civil szervezetek, így például a Vöröskereszt is az ügy pártjára állt.

Mindegyik történet élménnyel teli, egyaránt fontos számunkra, mégis most a Gyergyóújfalu községhez tartozó települések példáját emelem ki. Kolumbán Csilla vallástanár, akárcsak tavaly, idén is meghirdette osztályközösségekben a mamasütizés lehetőségét. Diákjai zöme igent mondott rá, így sok-sok gyerek győzte meg nagymamáját, hogy közösen sütkérezzenek, és egy-egy tálca sütivel kezükben indultak gyakorolni a cselekvő szeretetet. Nagy csapat gyerek járt az újfalvi Fenyőliget idősek otthonában, kilyénfalvi és újfalvi gyerekek jöttek, hogy az Ápoló és Gondozóközpont lakóit megörvendeztessék, és minőségi időt töltsenek Böjte Csaba „gyerekeivel”. Gyergyószentmiklóson ugyanis bár megszűnt Csaba testvér nappali központja, mégis megmaradt, adakozók jóvoltából minden délután fogadja Bencze Réka a hátrányos helyzetű gyerekeket. Meleg ebéd után együtt írják meg a házi feladatot, tanulnak, játszanak, életre nevelődnek. „A szeretet mindenkié” – énekelték együtt a vendégek és fogadók, a sütikínálat pedig olyan bőséges volt, hogy haza is vihettek belőle testvéreiknek.

Egy nap múlva újra autókaraván indult a nagyközségbe, ezúttal a tekerőpataki iskolásokat szállítottuk a Szivárvány alatt gyermekotthonba, ahol jól ismerik a kezdeményezést, az ott lakók is kivették részüket az örömszerzésből. Most mégis meglepetés volt számukra, hogy iskolából hazaérve az ebéd harmadik fogása bőséges édességből állt. Nem időzött sokat itt a csapat, a Szent Erzsébet idősek otthonának lakóit is megkínálták a régimódi süteményekkel. Örömmel adták, közben kíváncsian kérdezgették, ki kerül öregotthonba, hol vannak az ő gyerekeik, mivel telik a napjuk, kiből lesz ápoló?

Búcsúztunk, indultunk hazafuvarozni a jótékonykodókat. Egy kislány, visszatekintve az idősotthon épületére megkérdezte: mi is idejövünk majd? Lehet. Reméljük, hogy mire ti megöregedtek, lesz, aki gondotokat viselje. Ha nem vér szerinti rokon, akkor a segítést hivatásként gyakorló szakemberek. És azt is reméljük, akkor is lesznek olyan gyerekek, akik titeket megörvendeztetnek.

A Mamasüti-program Szent Erzsébet napjáig tart. November 19-ig lehet beküldeni nagymama és unoka közös sütéséről készült képet, receptet a [email protected] címre.

Balázs Katalin