Segesvári várlátogatás gyergyói idősekkel

Gyergyószárhegyi és gyergyószentmiklósi idősklubbok tagjainak szerveztünk kirándulást Hargita Megye Tanácsa jóvoltából.

Június 21-én reggel nyolc órakor indultunk Szárhegyről, majd a szentmiklósi két klub is útra készen állt, eképpen az ötven fős csapat elindulhatott Segesvár irányába. A Libán tetőn a fenyőfák árnyékában fogyasztottuk el a reggelit és az ébresztő kávét, majd Székelykeresztúron tartottunk egy rövid pihenőt, megemlékezve Pétőfi Sándornak az 1848-as szabadságharc ideje alatt betöltött szerepéről. Segesvárra érve a középkori várat vettük célba, ahol a múzeumokat, valamint a helyi templomokat is meglátogattuk.

A haza vezető útvonalat a változatosság kedvéért Balavásárhely irányába terveztük és a Bucsin tetőn pihenőt tartottunk, ahol már érezhető volt a hegyvidék zord hűvössége. Hazaérkezésünk előtt nem hagyhattuk ki a borzonti Basa csárdát, ahol már vártak minket a gözölgő gulyáslevessel és székelykáposztával.


Összegzésként egy szép, tartalmas napot tudhatunk magunk mögött és a résztvevők elégedettségét a kérdező visszajelzésekből tudtuk lemérni: Mikor lesz a következő kirándulás?
A Gyulafehérvári Caritas nevében megköszönöm a kiránduláson részt vevő hölgyeknek, uraknak, hogy részvételükkel élménydússá varázsolták ezt a napot, valamint Hargita Megye Tanácsának is, hogy támogatásával hozzájárul e kiránduláshoz. (Péter Róbert)