Védett lakóotthon időseknek, Csíksomlyó
A Védett Otthon elsősorban olyan személyek számára nyújt gondozást, akik az időskori demencia valamely fokával küzdenek, ezért egyedül, otthoni keretek között már nem tudnak megbirkózni a hétköznapi élet teendőivel. A Védett Otthon falai olyan biztonságos körülményeket biztosítanak számukra, ahol a munkatársaink támogatásával megtarthatják a jelenlegi állapotukat/önállóságukat, és a demenciával járó nehézségeik ellenére az emberi méltóságuk megőrzésével élhetik meg mindennapjaikat.
Az otthon a lakóknak teljes körű ellátást biztosít: lakhatás két ágyas szobákban, melyeket az idősek saját berendezési tárgyaival tesznek otthonossá; napi öt alkalommal étkezés; a gyógyszerek szakszerű adagolása; valamint ápolási és gondozási feladatok ellátása.
Az egyszintes épületben 7 lakószoba került kialakításra (2 – 3 ágyas), így jelenleg 15 személyt tudunk ellátni.
Az épületben egy nappali foglalkoztató központ működik. Az otthonban bentfekvő demenciával élő személyek napi rendszereséggel részt vehetnek a nappali foglalkoztató központ foglalkoztatásain, a 65 év fölötti, mozgásproblémákkal rendelkező nyugdíjasok hetente két alkalommal vehetik igénybe a szolgáltatást. Ugyanakkor a Szent Kamill maximálisan védett lakóotthon fogyatékkal élő felnőttek számára nyújt folyamatos felügyeletet a nap 24 órájában. Jelenleg két fogyatékkal élő felnőtt befogadására van kialakítva az otthon.
További információkért kattintson IDE.
A központba való jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- Kérés (Cerere de admitere)
- A családorvos által kitöltött orvosi levél (Evaluarea starii de sanatate);
- Orvosi iratok (kórházi kibocsájtók, kezelőlapok, gyógyszeres kezelések);
- Személyes iratok (személyi igazolvány, születési bizonyitvány, házassági levél);
- Jövedelmet igazoló iratok
- Fénymásolat a „Certificat de incadrare is grad de handicap” igazolásról (ha van);
- Fénymásolat annak a személynek a személyazonossági igazolványáról, a születési igazolványáról és a házassági leveléről, esetenként a törvényszéki határozatról, aki fizetni fogja az ellátás költségeit, illetve aki aláírja a felvételi kérést.
Elérhetőség:
Csíksomlyó – Védett lakóotthon időseknek
Nagymező utca 138. szám, 530240, Hargita megye
Kapcsolattartó: Szőcs Judit, koordinátor
0728 289 398, [email protected]