Rólunk mondták

„A Caritas Iskola képzései főként az ápolás-gondozás téma köré csoportosulnak. Az ápolás TUDÁS, gyakorlati tapasztalat, és összegyűjtött morális bölcsesség. Az ápolás problémamegoldás, mely magába foglalja az interakciót a gondozottal. Döntéshozatal, és a tevékenység hatásának kiértékelése. Jellemzője az értékek mentén való gondozás, mint: türelem, másság elfogadása, szeretet, szerénység, becsületesség, együttműködés, felelősség.
Előadóként fontosnak tartom az elmélet összekapcsolását a gyakorlattal. Tapasztalatom, hogy az ismeretek elsajátítását könyebbé teszi a folyamatos ismétlés. Számomra kihívás az érdeklődés felkeltése és fenntartása. A résztvevők visszajelzései: tudatos segítés elsajátítása, sok új információ, segítség a személyes életvitelben is, gazdagodás az ismeretek és kapcsolatok által. Ajánlom a képzést mindazoknak, akik a szakmaiságon túl lelkiekben is gyarapondi szeretnének.”
Szekeres Ildikó – oktató: Kórházi ápoló, Idősgondozó, Gyerekgondozó képzések

„A folyamatosan fejlődő Caritas Iskolánál nekem mint előadónak, fontos a  segítő háttér, amit az iskola lelkes, világot jobbá tenni akaró csapata biztosít. Jellemző a képzésen résztvevőkre és előadókra való érzékeny odafigyelés és gondviselés valamint a velük való kapcsolat ápolása. A képzések jól megszervezettek, és a résztvevők magas szintű képzésben részesülnek. A felnőttképzés egyik szépsége, hogy a résztvevők egymástól is sok mindent tanulhatnak. Ajánlom a képzéseket mindazoknak, akik tudásukat gyarapítani szeretnék, akár azzal a céllal, hogy egészségügyi szolgáltatónál dolgozhassanak, akár azzal, hogy szakszerűbben végezhessék idős szüleik gondozását vagy beteg családtagjuk ápolását.”
Bartha Éva – oktató: Kórházi ápoló képzés

„A képzésen sok emberrel ismerkedtem meg és sok mindennel gazdagodtam. Nagyon új volt és élményszerű az, amit az elsősegélynyújtásról tanultunk, ezen kívül a többi óra  is új ismereteket nyújtott, mint például a kinaeshetics,  ugye nagy hassal  figyeltem és tanultam, hogy mit hogy csináljak és most szülés után is segítségemre van. Ugyanakkor az  alapápolás és a betegségekről amiket tanultak is érdekesek voltak. Szóval, minden nagyon tetszett.”
Nagy Noémi Szilvia – résztvevő: Kórházi ápoló képzés, Nyárádszereda

„Személy szerint én ebben a képzésben a kinaestheticset nagyon szerettem, mert azt tanultuk elsősorban, hogy figyeljek oda magamra, saját magam mozgására és a betegek emelésénél is figyeljek oda arra, hogy miként tudok a betegnek segíteni, úgy hogy az nekem és neki is jó legyen.
De az egész képzést nagyon szerettem, lényegesnek látom, hogy amit tanultunk azt alkamazzuk is, mert az segítségünkre is van a mindennapi munkánkban. Ami éveken keresztül rutinból belénkívódott, most ez a képzés kicsit megmozgatott és észrevettük, hogy vannak segédeszközök, amelyeket érdemes használni, van tudásunk, amit gyakorlatba lehet alkalmazni.
Köszönöm a lehetőséget, hogy ezt a képzést elvégezhettem itt helyben, a munkahelyemen, nekem nagyon tetszett, köszönjük!”

Simon Teréz – résztvevő: Kórházi ápoló képzés, Marosvécs

„Pár hónapja már dolgoztam a kórházban, amikor hallottam a kórházi ápolói képzésről. Éltem is a lehetőséggel, és ez egy olyan döntés volt, amit sem a képzés közben, sem a végén nem bántam meg. Friss alkalmazott voltam a kórháznál, nem dolgoztam  ápolóként addig, nem rendelkeztem  szakmai ismeretekkel, csak jó szándékkal, nyitottsággal, saját pozítiv beállítottságommal az emberek, élet dolgai iránt, azzal ami előtte is vezérelte életem. A képzés adott egy keretet ennek: megerősített, bátorítást adott, hogy ezek olyan kompetenciák, amiket „nem kell véka alá rejteni”, amivel lehet bátran dolgozni. Munkahelyemen napi rendszerességel megtapasztalom, hogy a  frissen műtött betegek különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, és ebben a helyzetben hangsúlyosan a szakszerű ápolás része kell legyen az aktív odafigyelés, értő figyelem, melegség, ami nem kerül nagy erőfeszítésben, de a betegnek egy kincs, abban a szituációba.
A tanultak hasznosságáról egy történet: műtét utáni állapotban levő beteg kifejezte aggodalmát arra vonatkozólag, hogy nem tudja mihez fog kezdeni, ha nem lesz az ágya fölött kapaszkodó, itt tudtam abban segíteni, hogy egy más fajta mozgásminta kipróbálására ösztönözzem. Egy másik hozadéka: kihozta a csoportból a legjobbat. A képzés alatt a képzőktől megtapasztalt  közvetlenség, nyitottság arra ösztönzött, hogy merjünk nyitani egymás fele, megosztani tapasztalatunkat, így ez közös élménnyel gazdagított.”

László Magdolna – résztvevő: Kórházi ápoló képzés, Székelyudvarhely

„A Gyulafehérvári Caritas által szervezett Idősgondozó képzésen vettem részt, a képzés alakította úgy az életemet, hogy kórházi ápolóként kezdtem dolgozni. Lehetőséget kaptam, hogy a saját  emberi hozzáállásomat gazdagíthatom a tanultakkal, a gyakorlati tanulás során szerzett tapasztalatokkal, és így ezeket összevetve, nap mint, nap segíthetek azokon a betegeken, akiknek akkor és ott szükségük van rá.
Alapgondolatom, hogy úgy ápoljak másokat, ahogy szeretném, hogy engem is ápoljanak, ezért melegséget, derűt, biztonságot szeretnék sugározni. Ennek alapja tud lenni a szakmai ismeret, a fejlődés iránti igény. Továbbá nagyon sokat tud hozzátenni a munkatárs, aki szintén a legjobbat akarja adni a betegnek, valamint a  pozítiv visszajelzés a  közvetlen munkakörnyezetből. Ezen túlmenően a minőségi ápolást segítheti elő, és ösztönző lehet a tapasztalatcsere.
Összegezve a képzés új motivációt, új lehetőséget adott a kiteljesedésre. Derűsen, felelős magatartással tenni, azt, ami rajtam múlik, azokkal a betegekkel, akikkel munkám által kapcsolatba kerülök, akiket ápolhatok.”

Lukács Gyöngyvér – résztvevő: Idősgondozó képzés, Székelyudvarhely

„Az újságból értesültem a képzésről. Mivel munkanélküli voltam, és az időm valami hasznossal szerettem volna kitölteni, gondoltam kihasználom a lehetőséget és beiratkozom. Az oktatásban nem csalódtam, nagyon sok mindent tanultam a képzés során. A képzés befejezése után munkát is találtam ezzel a szakképzéssel, aminek nagyon örülök. Merem ajánlani mindenkinek.”
Kiss Ibolya – résztvevő: Kórházi ápoló képzés, Csíkszereda

„Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt erre a képzésre járni. Nekem nem a diploma volt a lényeg csak egy kíváncsiság és remény volt bennem, hogy olyan dolgokat tanulhatok ezen a képzésen amit felhasználhatok a saját életemben. Amikor a képzésre jártam akkor 1 és fél éves volt a kisfiam és nagyon örültem, hogy itt mindent megkérdezhetek ami érdekel és amivel kapcsolatban kétségeim vannak, olyan emberektől, akik hitelesek és több tapasztalatuk van, mint nekem vagy a környezetemnek. Úgy érzem, hogy nagyon sok jó ötlettel, praktikával gazdagodtam.
Minden alkalommal csak úgy elrepült az a pár óra, mert nagyon érdekelt, amit mondtak az előadók és a csoporttársak is. Mindenki őszintén elmondta a véleményét, tapasztalatait amiből rengeteget lehetett tanulni. Nagyon jók voltak a témák: kommunikáció, fejlődéslélektan, életfunkciók, elsősegélynyújtás, mesepszichológia, gyógyszeradagolás, gyermekbetegségek, csecsemők és kisgyermekek ápolása és még sorolhatnám. Sokszínű volt a paletta amiből válogathattunk és mindegyik hasznomra vált és válik a mindennapi életemben. Jó ötletnek tartottam azt is, hogy mindegyik előadó kidolgozott egy dokumentációt amit megkaptunk és kéznél van amikor szeretnénk belenézni. Az előadók még mai napig is szívesen segítenek, ha bármilyen kérdésünk van, ami külön piros pont. Nagyon jó kis csapat verődött össze, ami a képzés végével nagyon hiányzott.

A kinaesthetics képzés külön élmény volt és a gyakorlatok is nagyon tetszettek, amit próbálok beépíteni a hétköznapi életembe, kisebb-nagyobb sikerrel. Az elsősegélynyújtás is maradandó élmény volt, hiszen kipróbálhattuk mi is a vészhelyzetek jó lereagálását.
Összegzésként, nagyon-nagyon szerettem ezt a képzést és nagyon sokat tanultam belőle, ráadásul új barátokkal ismerősökkel gazdagottam. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki ha lehetősége nyílik rá. Nekem nagyon tetszett és nagyon hiányoznak azok a hónapok :)”

Gulassa Szidónia – résztvevő: Gyerekgondozó képzés, Gyergyószentmiklós