Használtruha gyűjtőkonténerek

A romániai Caritas szervezetek használtruha-gyűjtő akciót indítottak 2013-ban az ország több megyéjében, ehhez csatlakozott a Gyulafehérvári Caritas is 2014 áprilisában.

A Gyulafehérvári Caritas a SecondTextiliAsham 2010 Kft-vel partnerségben használtruha gyűjtőkonténereket helyezett ki Hargita, Kovászna és Maros megye több településén. Az akciónak szociális és ökológiai célja is van: egyrészt csökkenti a háztartási hulladék mennyiségét térségünkben, és lehetőséget teremt arra, hogy a feleslegessé vált ruhaneművel az újrahasznosítás és felhasználás által még több emberen tudjunk segíteni, emellett a szervezet szociális programjait támogassuk.

A tárolókba ruhaneműt, cipőt és játékot lehet bedobni. Nagyon fontos, hogy háztartási hulladék ne kerüljön a konténerekbe, hiszen így nehezebbé válik az újrahasznosítás.

Köszönjük, hogy környezettudatosan cselekszik, és ezáltal is segíti a rászorulókat!

Szervezetünk és a partnercég által kihelyezett tárolók listája települések szerint:

Sepsiszentgyörgy (Kovászna megye):

• Grigore Bălan sugárút, 33. szám;
• Központi piac, Ág utca 1. szám;
• 1918 December 1. utca, állomás környéke;
• Sportolók utcája;
• Grigore Bălan és a Mikes Kelemen utcák kereszteződése;
• Romulus Cioflec utca, Profi környéke;
• Váradi József  utca aljában;
• Stadion utca, autóbusz megálló;
• Tavirózsa utca, Profi City környéke;
• Grigore Bălan és a Nicolae Iorga utcák kereszteződése;
• Tavaszy Sándor utca, parkolók közötti szigeten;
• December 1 sugárút, autóbusz megálló, BRD környéke;
• December 1 sugárút, Lidl környéke;
• Ifjúsági sétány, Kovamath környéke;
• Vasile Goldiș utca 11. szám, autóbusz megálló;
• Vasile Goldiș utca, tervező intézet, autóbusz megálló.

Kézdivásárhely (Kovászna megye):

• Dózsa György utca, Transilvania Bank környéke (2 konténer);
• Csernátoni út, stadion környéke;
• Csernátoni út, Asirom környéke;
• Penny & Lidl környéke;

Kovászna (Kovászna megye):

• 1918 December 1. utca, BRD Bank környéke;
• Turisztikai Információs Iroda környéke, a tömbházak parkolója;
• Szabadság utca, Domo környéke;
• Mihai Eminescu utca, ortodox templom környéke, autóbusz megálló.

Bodzaforduló (Kovászna megye): Fő út, rendőrség környéke.

Bodzaszita (Kovászna megye): tömbházak környéke.

Székelykeresztúr (Hargita megye):

• Arany János utca, a piac mellett;
• Kossuth Lajos negyed, I 80. számú tömbház mellett;
• Orbán Balázs utca.

Gyergyószentmiklós (Hargita megye):

• Rákóczi Ferenc utca, volt Szájván-épület környéke;
• Forradalom negyed, az  F, I, D tömbházak között;
• Sláger Center parkolója;
• Békény utca, a zöldségpiac parkolójában;
• Virág negyed, a 13-as tömbház előtt;
• Bucsin negyed, a 18-as tömbház előtt.

Maroshévíz (Hargita megye):

• Borszék utca, autószervíz környéke;
• Nicolae Bălcescu utca, BCR & CEC környéke;
• Lidl környéke;
• Profi környéke.

Csíkszereda (Hargita megye):

• Taplocán a Forrás utcában, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Lidl környéke, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Decemberi Forradalom utca, a pénzügyi hivatallal szemben;
• Szív utca, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Fűzfa utca, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Merkúr parkolója;
• Kalász negyed;
• Pacsirta sétány, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Piac utca, zöldségpiacon a szelektív hulladékgyűjőkkel szemben;
• Zsögödi utca, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Mérleg utcai temető mellett, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Szabadság utca, a Penge tömbház mellett;
• Lendület sétány, a véradó központ környéke, a szelektív hulladékgyűjők mellett.

Székelyudvarhely (Hargita megye):

• C+C Raktáráruház környéke;
• Lidl parkoló (2 konténer);
• Függetlenség súgárút és Ady Endre utca kereszteződése;
• Kisköved utca, a parkolóban a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Lakatosok utcája, 7. számú tömbház mögött, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Szombatfalvi út, a 94-es házszám mellett, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Sziget utca, a 11. számú ingatlan mellett, a szelektív hulladékgyűjők mellett;
• Vásártér utca, Junior Étterem és Nagy-Küküllő közti parkoló, a szelektív hulladékgyűjők mellett.

Parajd (Hargita megye):

• Fő út, 144-es házszám mellett, Richter gyógyszertár előtt;
• Zsögödi és Mester utcák kereszteződése, a park környéke.

Korond (Hargita megye): a régi központ, körforgalom környéke.

Szováta (Maros megye):

• Bekecs negyed (2 konténer);
• Petőfi  Sándor negyed;
• Mihai Eminescu negyed.

Megjegyzések:
– a fent említett helyeken kívül található tárolókat nem a Gyulafehérvári Caritas helyezte ki, hanem valamelyik másik Caritas szervezet;
– a tárolókat heti rendszerességgel üresíti a partnercég, észrevételeiket ezzel kapcsolatosan megtehetik a konténereken elhelyezett telefonszámon: 0752-055.046.