Sikeres önkéntes-toborzó kampány
Nagyszabású önkéntes-toborzási kampány zárult Székelyudvarhelyen, amelyet a helyi önkormányzat is támogatott
A kezdeményezés elsődleges célja volt, hogy a Caritas bővítse székelyudvarhelyi önkéntes táborát. A cél az aktuális önkéntesek számának a megkétszerezése volt, növelvén ezáltal a szervezet munkájának a hatékonyságát. Emellett jobban megismertettük az önkéntesség kultúráját a fiatalok körében.
A toborzásba bevonták a szervezetnél már önkénteskedő fiatalokat, hogy ők maguk toborozzák jövőbeli önkéntes társaikat. Fontosnak tartották azt, hogy ők maguk mondják el, miért jó önkéntesnek lenni, mit kapnak ettől a munkától, mert ez sokkal hitelesebb, mint egy Caritas-alkalmazott által tartott toborzó beszéd. Az önkéntesek ötleteit felhasználták a bemutatóanyagok elkészítésében is.
„Arra gondoltunk, ha a fiatalok látják azt, hogy mennyi lelkes fiatal dolgozik ebben a programban biztos, hogy kedvet kapnak arra, hogy kipróbálják az önkéntes munkát s nem kellett csalódnunk, hiszen 67 új, lelkes önkéntessel bővült csapatunk. Őket székelyudvarhelyi középiskolákban, templomokban, plébániai ifjúsági csoportokon sikerült megszólítani. A megszólítás módja is elég változatos volt, hiszen nem csak a szóbeli toborzást alkalmaztuk, hanem a szórólapok, plakátok, matricák, bannerek is nagy segítségünkre szolgált s ezeknek a terjesztésében oroszlánrészt vállaltak a tapasztaltabb önkénteseink” – foglalta össze a kezdeményezés lényegét Bíró Ildikó programkoordinátor.
Azok az önkéntesek, akik a Caritas meseolvasó csoportjába jelentkeztek, november 6-án képzésen vehettek részt, ahol felkészítették őket a kórházi önkéntes munkára. A képzés magába foglalt ismerkedő- és bemelegítő játékokat, megismerkedtek az önkéntesség fogalmával, szerepeivel, megtudhatták, milyen típusú betegségekkel találkozhatnak majd a kórházban, milyen feladatokat kell majd ellátniuk. Ezek után pedig közösen kidolgozták első projektjüket, amely nagy lelkesedéssel töltötte el az önkénteseket. A lelkesedés egy hónap elteltével sem múlt el, hisz ők állították össze a Mikulás csomagjait a beteg gyerekek részére. Emellett segítettek a plakátolásban, játékgyűjtésben, sőt el is kísérté k és segítettek a Mikulásnak kiosztani a csomagokat a kórházban.
Az önkéntes-toborzás december 10-én közös ünnepléssel, önkéntes nappal zárult, am e l y keretében a régi és az új önkéntesek megismerkedhettek egymással. Mivel sok munkát tudhat a csapat maga mögöt t, a z önkéntes nap nemcsak a közös játékról, ismerkedésről, kiscsoportos munkáról, beszélgetésről szólt, hanem ajándékot is kaptak az önkéntesek egy-egy oklevél póló formájában.