Sikeres Szent Erzsébet-gyűjtés a családokért

Az idei Szent Erzsébet-gyűjtés során a hátrányos helyzetű családok javára gyűjtöttünk november 16-án. A gyűjtés eredménye számokban…

A Gyulafehérvári Caritas minden évben egy szociálisan hátrányos helyzetű célcsoport megsegítésére szervezi meg a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtést. Idén – a Caritas által meghirdetett család éve jegyében – november 16-án a hátrányos helyzetű családok megsegítésére gyűjtöttek Erdély katolikus templomaiban és a helyi Caritas-kirendeltségeken.
A gyűjtés során összesen 152.737,50 lej gyűlt be a családok javára. Tekintettel arra, hogy ez már a harmadik Caritas-gyűjtés ebben az évben (júniusban a burmai és a kínai katasztrófa áldozatainak a megsegítésére, augusztusban pedig a moldvai árvízkárosultak javára gyűjtöttünk) az adakozók ismét tanúságot tettek arról, hogy a szükségben össze tudunk fogni a bajba jutott embertársaink megsegítésére.
A család évében a Caritas családsegítő szolgálata egész éves programsorozatot állított össze a családok számára, amelybe bevonták az egész családot (családi napok, programok város- és falunapok alkalmával) vagy pedig a család egy-egy tagját (gyermeknapok, ifjúsági programok, egészségnevelő programok, idősek világnapja stb.).
A gyűjtés során befolyt összeg egy részéből a Caritas által felkarolt családok karácsonyi ünnepének a szebbé tételéhez járulunk hozzá, lehetőséget kínálva számukra ezáltal, hogy bár egy kis időre elfeledjék a gondterhelt hétköznapokat. Ennek érdekében a Caritas több helységben megszervezi az idősek karácsonyát, azokat az időseket pedig, akik betegségük, koruk miatt nem tudnak kimozdulni, saját otthonukban köszöntik a közelgő ünnepek alkalmával az önkéntes fiatalok. A különösen nehéz helyzetben élő családokat szeretetcsomaggal ajándékozzuk meg az ünnepek alkalmával. Néhány esetben pedig konkrét anyagi segítséget is nyújtunk azon gondozottaink számára, akik számára különösen nagy gondot jelent egy kályha, egy ágy vagy éppen a téli tűzifa megvásárlása.
Mivel a szervezet számára az ünnep méltó megünneplése mellett fontos a tartós segítségnyújtás is, a gyűjtésből fennmaradó összeget a családsegítő szolgálat jövő évi programjainak a résztámogatására fordítjuk. A 2009-es év tervei között szerepel többek között a szolgálatban tevékenykedő szakemberek számának a bővítése, amelynek köszönhetően tovább növelhetjük azon családok számát, akiknek munkatársaink szakszerű segítséget nyújthatnak.
 
Az előző évekhez hasonlóan az idei gyűjtés eredménye is jelzi, hogy bár társadalmunk számos gonddal küzd, érdemes célirányosabban is felhívni a figyelmet a nálunk nehezebb sorsú emberekre.
 
Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik áldozatot hoztak azért, hogy rászoruló embertársainkon segíthessünk! Isten fizesse!
 
Dr. Márton András
Caritas-igazgató