Sikeresen lezajlott a digitális tisztulást célzó műhelymunka-sorozat Marosvásárhelyen

December közepén tartották a Digitális Detox nevű műhelymunka-sorozat záróalkalmát a Gyulafehérvári Caritas ifjúsági mentorai a marosvásárhelyi Caritas Házban. A találkozóra Máthé Annamária addiktológiai tanácsadó, valamint az Avram Iancu, Ion Vlasiu és Traian Vuia Technológiai Líceumok két-két pedagógusa és diákja jött el, hogy közösen értékeljék ki az októberben elindított munkafolyamat eredményeit.

Fölelevenítették, hogy a programsorozat Máthé Annamária függőségmegelőzést célzó előadásával indult, amelynek keretében a szakember továbbgondolásra késztető információkat adott át a résztvevőknek, a pedagógusoknak pedig konkrét módszertant is tanított a veszélyeztetett, vagy egyenesen függőségekbe sodródott fiatalok szakszerű megsegítéséhez. A jelenlévők elbeszélgettek az osztályfőnöki órák és más nyílt iskolai események keretében tartott prevenciós alkalmakról, amelyeket a tanárok és diákok saját kortársaik és a fiatalok szüleinek érzékenyítése, nevelése céljából szerveztek. A programba bekapcsolódott tanulók most elmesélték mindazon élményeiket, amelyeket az általuk tartott kiselőadások és műhelymunkák során tapasztaltak osztálytársaik és iskolatársaik körében. Beszámoltak gyakorlati munkájukról is, amelynek során szórólapot és videót készítettek szüleik, valamint a tizenéves generáció tájékoztatására, érzékenyítésére.

A záróalkalom legizgalmasabb része az volt, amikor a résztvevők megosztották egymással az elmúlt időszak gyakorlati munkájának hatásait. A képernyőhasználat csökkentése érdekében több iskolában is lehet számítani a „kütyümentes-szünet” bevezetésére, amikor a diákok nem az okostelefonjaik mögötti digitális világban merülnek majd el, hanem arra törekszenek, hogy egymással alakítsanak ki valódi kapcsolatokat. A friss levegő, a séta, a társaságban is űzhető sportok és mozgásos játékok is hasznos és egészséges lehetőségekként merültek fel a digitális eszközhasználat csökkentése érdekében. Néhány iskola tanulói már türelmetlenül és örömmel várják a csocsóasztalokat, hogy asztali focit játszhassanak a hosszabb szünetekben. Elmondták, hogy vissza szeretnék vezetni iskoláikba az offline szünetek hagyományát, amelyeket közös játékokkal szeretnének eltölteni.

A pedagógusok megfogalmazták: a műhelymunkák során szerzett információkat az osztályfőnöki órákon kívül más tanórák keretében is leadnák, mint például biológia órákon. Emellett a Zöld Hét alkalmával szívesen tartanának függőségmegelőzést célzó foglalkozásokat több osztály számára is a tanult gyakorlati módszertan alkalmazásával. Volt olyan tanár, aki fölmérte: milyen mértékben vannak kitéve osztályának tanulói a függőségek veszélyeinek. A felmérésből statisztikát készített, és a legközelebbi szülői értekezleten bemutatta azt a diákok szüleinek. Az eredményeken a szülők nagyon meglepődtek, mert nem volt tudatos számukra gyermekeik nagyfokú veszélyeztetettsége.

A diákok elmesélték: az őszi-téli időszakba beiktatott offline szüneteket nem valamiféle jutalom reményében, hanem új élmények megtapasztalásáért vállalták. Ezeken tanáraik is részt vettek, és megmutatták: hogyan töltötték ők egykor az iskolai szüneteket, és milyen lehetőségekkel lehet kiváltani az online világ által kínált szórakozási formákat. Az offline szünetek azt a célt szolgálták, hogy a fiatalok igazi értékekkel szembesüljenek, mint amilyen a valódi társalgás, az egymásra figyelés és a személyes kapcsolatok erősítése. A műhelymunka résztvevőinek sikerült igényt támasztaniuk a való világban történő kapcsolódásokra. Elindult egy egészséges folyamat, amely reményteljesen zajlik tovább.

Orbán Júlia

Támogatók:
A műhelymunka-sorozatot a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi ifjúsági mentorai – Bojoievschi Éva és Székely Áron – szervezték a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság támogatásával. Máthé Annamária előadásainak támogatói: a Medex Onkológiai Kórház (Spitalul Oncologic Medex) és a Fehérvári Medcenter.

Kapcsolódók:
Emotic-ON – Gondolatok A képernyő árnyékában című műhelymunkáról >>>
Függőségmegelőzést célzó műhelymunka-sorozat indult a Caritasnál >>>