Sikeresen mozgolódtak

A Gyulafehérvári Caritas Young Caritas programja 2016. november 25-26-án Marosvásárhelyen szervezte meg az első MoZgató – Ifjúságépítők Konferenciáját a fiatalokkal való munka, az utánpótlás kérdése és a mozgalomépítés kihívásai témákat körbejárva. A konferencia célja a tapasztalatcsere, az egymástól való tanulás és a közös gondolkodás volt.

A 30 ifjúságot mozgató szervezet közel 60 képviselője két nap alatt a Kikből áll a Z illetve az Alfa generáció? Milyenek is ezek a fiatalok? Mi a titka egy mozgalom sikerességének? Hogyan tervezzünk, hogy a mozgalom hosszútávon is életképes legyen? kérdéseket boncolgatta. Több szempontból és oldalról vizsgálták a kérdéseket egy pódiumbeszélgetés, három előadás, három műhelymunka valamint a szünetekben és az esti szórakozás közben is. A konferencia színvonalát 10 meghívott szakemberrel és 10 ifjúsági, vagy ifjúságot foglalkoztató szervezet tevékenységének bemutatásával sikerült szakmai szintűre emelni. 

A résztvevők visszajelzései alapján a konferencia igencsak aktuális kérdéseket és témákat járt körül, amelyet soha nem lehet befejezni, vagy lezárni, hiszen a fiatalok és az új generációk folyamatosan változnak, ezért is szükséges fenntartani a kapcsolatot és együttműködést mindazon szervezetek között, akik a fiatalokkal, fiatalokért dolgoznak. 

A rendezvényről készült képeket itt tekinthetik meg: MoZgató

(Pápay Kamilla)