Sokatmondó üldögélés

Úgy volt, hogy fotózni megyek. Tudósítani arról, hogy új ágyak, guruló asztalkák, kerekesszékek, légkondicionáló felszerelés és tűzriadó esetén a székhez kötött idősek menekítésére szolgáló eszközök érkeztek a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősek otthonába. El is mentem. Lefényképeztem az eszközöket. Megtudtam, hogy pályázati forrásból sikerült megvásárolni őket a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium jóvoltából. De a Caritas munkatársaként nem tudtam úgy dolgozni, mint egy robot, vagy a magán- és munkaélete közti határt szorosan tartó újságíró. Képtelen voltam csak a tárgyakra figyelni, nem észrevenni az embereket. Bennem, bizony leomlott minden fal, amint átléptem az otthon kapuját.

Amíg jártam a termeket képek, illatok, benyomások, különféle érzetek értek, lenyomataik rögzülni próbáltak bennem. Engedtem. Végül letelepedtem a nappaliban, ahol éppen egy kedves orvos vizsgálta az ott időző bentlakókat. Csendes voltam. Észrevétlen akartam maradni, nehogy megzavarjam az orvosi vizsgálatot, de még inkább az idősek befele irányuló önvizsgálatát, vagy egyszerűen csak békés létezésüket. Mert volt valami felemelő és tiszteletre méltó abban a hangtalan üldögélésben. Valami szent, amit az ember nem merészel zajos kijelentésekkel megtörni.

Egyszer csak közel jött egy néni. Vizet kért. Szeme, arca csupa kedvesség. Rám mosolygott. Beszélni kezdett. Szavaiban hála, megnyugvás, elfogadás. Csak a hidegre panaszkodott. A tagjaiban, vagy a képzeletében (?) futkosó hidegre. Megfogtam a kezét. Meleg volt. A szavai is melengettek. Azt mondta, jól érzi magát az otthonban. Gondosak az ápolók. Finom az ebéd. Gyakran mond hálaimát az Istennek mindezért. Nagyon bízik benne. A fájdalmait is megosztja vele. Meghallgatja, érzi. Ezért is hálás. Elfogadott már mindent. Gondja lesz rá az Istennek később is, jól tudja. A jóságot messziről megérzi, a kedvesség vonzza. És mi kölcsönösen felfedeztük egymásban e tiszta értékeket. Mesélt a fiatalságáról is. Szeretett dolgozni. Árvaházban volt nevelőnő gyerekek mellett. Üveggyárban is dolgozott. Felidézte a levendulamezőre tett kirándulást is, ahol boldog volt. Kimondta, ami kikívánkozott belőle, majd halkan megköszönte, hogy meghallgattam. Megfogta a kezem. Meg is csókolta. Csillogó tekintete, meleg érintése mély hálát sugároztak. Meghatódtam. Abban a pillanatban velőmig hatoló bizonyossággal éreztem, és tudtam a Caritas-nál végzett munkámnak az értelmét. A munkáét, amely tulajdonképpen megfelelési vággyal és felelősséggel terhelt, mégis az emberi kapcsolatok egyedi ajándékainak adás-kapásában kölcsönösen kiteljesedő, édes szolgálat.

Orbán Júlia

Kapcsolódók:
Idősek levendulaillatban >>>
Derűs pillanatok a búzásbesenyői idősek otthonában >>>
Életképek a Caritas búzásbesenyői idősotthonából >>>
Gondviselés Háza idősek otthona, Búzásbesenyő >>>
Kisiskolások kedveskedtek a búzásbesenyői időseknek >>>
Jó beszélgetésekkel ünnepelte az idősek világnapját a búzásbesenyői közösség >>>
Időutazás >>>
Kertészkedő idősek >>>
Húsvétra hangolódás az idősotthonban >>>
Karácsonyi hangulat az idősotthonban >>>
Búzásbesenyőbe látogattunk >>>