Sosem késő változtatni – Karácsonyi ének új köntösben

Charles Dickens klasszikus író a Karácsonyi ének generációkon átívelő történetével arra tanít, hogy sorsunkat mi magunk formáljuk, és sosem késő változtatni. Idén ezt az örök érvényű üzenetet saját feldolgozásban vitte színre a Szent Erzsébet Idősek Otthonának közössége.

Célunk az volt, hogy megmutassuk: az élet bármely pontján képesek vagyunk új fejezetet nyitni, és a szeretet, az odafigyelés, a mások felé fordulás mindig képes reményt adni. A feldolgozás ötlete Sârbu Kinga kolléganőmmel közösen született meg, hatalmas lelkesedéssel és odaadással vett részt a munka kezdeti szakaszában. Laczkó Albert Kinga kolléganő szakmai felkészültségével és kitartásával rengeteget segített a technikai részletekben, valamint a vetítésre kerülő történet és a felolvasott szövegek összeállításában. Nélkülük ez az élmény nem születhetett volna meg – hálával gondolok a közös munkára.

Az énekek és a szöveg gyakorlását jómagam vezettem, mindennapos próbákkal készültünk. Időseinkkel közösen dolgozni nemcsak feladat volt, hanem szívet melengető utazás: ahogy új dallamok és új mosolyok születtek, úgy erősödött bennünk a hit, hogy valóban mindig van új esély. A műsor színvonalát tovább emelte, hogy a gitár- és énekrészekben Csortan Katalin, Bálint Eszter, és dr. Kis Gabriella segített, hozzáértésükkel és jelenlétükkel különösen meghitté és felejthetetlenné téve az előadást.

Nem hagyhatom ki azokat a kolléganőimet sem, akik a háttérben dolgoztak: ők azok, akik nap mind nap segítik az időseket, elkísérik a közös tevékenységekre, támogatják őket a felkészülésben, és csendben, kitartó odaadással végzik azt a háttérmunkát, amely nélkül egyetlen előadás sem valósulhatna meg. Az ő szerepük legalább olyan fontos, mint azoké, akik a színpadon állnak.

Külön örömmel tölt el, hogy demenciával élő lakóink is csodálatosan helytálltak. Bátran kiálltak, felolvastak, énekeltek, és teljes szívükből részt vettek a műsorban. Ők mutatták meg igazán, milyen erő lakozik az emberben: hogy a lélek, a szeretet és az összetartozás minden nehézségen át tud segíteni. Végtelenül büszke vagyok rájuk.

Az idei előadás számomra nem csupán egy műsor volt: élő bizonyíték, hogy a történetek képesek gyógyítani, a közösség felemelni, és a szeretet által fény gyúlhat ott is, ahol már szinte elhittük, hogy sötét van. Sosem késő változtatni. A jövőnk a kezünkben van.

Gráncsa Renáta foglalkoztató, I. fokozatú Kinesztetika-tréner