Svájci mesterek Gyergyószentmiklóson

2015. április 7-9 között 3 neves svájci szakember látogatja meg a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési programjait. Ezalatt több különböző eseményen is részt vehetnek az érdeklődők Gyergyószentmiklóson.

A vidékünkön jelenleg egyedülállónak számító szénaszárító felépítésére április 7- 8 között fogunk sort keríteni, amely reggel 8 órától startol. A szénaszárító a Vidékfejlesztési program székhelyének udvarán épül fel, így egészítve ki a már létező és működő tangazdaság infrastruktúráját.

Egy gazdaszövetkezet megalapításában is részt vesz a svájci egyesület, amelynek jelenleg 11 helyi gazda is a tagja lesz. Ennek ünnepélyes alakuló közgyűlésére április 8-án 14:30-tól kerül sor.

A Gyulafehérvási Caritas vidékfejlesztési programjának keretén belül megszervezésre kerülő, az állatok helyes körömpucolási technikáiról szóló képzését is svájci szakember vezeti. A képzésre április 8-9-én kerül sor, reggel 9 órai kezdettel.

A Konrad Sutters sajtmester által indítványozott szakmai fórum április 9-én (csütörtökön) reggel 9 órakor veszi kezdetét. Erre a találkozóra olyan sajtkészítő szakembereket várunk a térségből, akik már rendelkeznek gyakorlottal sajtkészítésben, de szeretnének a szakmában tovább tanulni, és nyitottak a tapasztalatszerzésre, tapasztalatcserére.

További információkért hívjanak minket bátran a 0730015195-ös telefonszámon, vagy írjanak a [email protected] e-mail címre!