Szabadulás az alkohol rabságából!

A tagadás, a betegség gőgje – nem vagyok alkoholista – a gyógyulásnak akadálya. Merre van ebből a KI-ÚT? Mi, vagy ki vezet ki belőle?

A bevezetésben szereplő kérdésekre keresték a választ március 14-17. között Csíksomlyón tartott lelkigyakorlaton a szenvedélybetegek és hozzátartozóik. Szervezetünk szenvedélybetegeknek szóló KI-ÚT konzultációs programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) többízben szervezett lelkigyakorlatot számukra.

Ezúttal is több helységből érkeztek a résztvevők: Gyergyószentmiklósról és környékéről, Székelyudvarhelyről, Felsősófalváról, Csíkszeredából és környékéről, Marosvásárhelyről, az eddigi programokon, és csoportalkalmakon résztvevők, régiek és újak, szenvedélybetegek és hozzátartozók, akik meg akartak gyógyulni, szabadulni az alkohol rabságából.

Fazekas György atya, a KASZ lelkésze, a lelkigyakorlat vezetője XVI. Benedek pápa által meghirdetett hit évében Ábrahám hitéről elmélkedett. Ábrahám Isten hívására, ott hagyta a biztos lakhelyét és elindult a bizonytalan fele a pusztába. Hitt Istennek, és követte őt. Az alkoholbeteg is, aki felismeri Isten szavát, ott kell, hagynia a számára legfontosabb tárgyat a függőség tárgyát, az alkoholt. Áldozatot kell hoznia, és el kell, induljon a bizonytalan ismeretlen útra, egy új életre, amely elején fájdalmas, és félelmekkel van tele, de Isten elveszi és békét ad helyébe, ha teljességgel rá merjük bízni magunkat. Isten mindig ott van mögöttünk, mint kisgyermeket, ahogyan követi a szülő, vigyáz rá és óvja. Azt akarja, hogy légy a tekintetem előtt.

Az életben mindig választani és dönteni kell, jó és rossz között, jó és kevésbé jó között, ami áldozattal jár, fel kell hagyni a régivel és újat kell választani, a régi bálványainkat le kell rombolni. A függő betegeknek a függőség tárgya a bálvány, amit el kell, engedjen, ami áldozattal jár. A döntésekben, a hit útján is mindig egyedül maradunk, kizárólag egyetlen kapaszkodó Isten, aki biztosan velünk van és szeret minket. Hagyjuk, hogy minket is szeressen az Isten!

Három csoportba folyt a beszélgetés az elmélkedések után, ahol lehetőség adódott a személyes ismerkedésre, a problémák feltárására, bensőséges kapcsolatok kialakítására. A közös sors nagyon jó alap volt arra, hogy megnyíljanak, és egymás tapasztalataiból tanuljanak.

A résztvevők visszajelzéseiből válogattunk:

Lelkileg és fizikailag leépülve, szomorúan, dühösen és reményvesztetten érkeztem ide. A lelkigyakorlat alatt az emberek szeretete és őszintesége nagyon megérintett. Rájöttem, hogy rengeteg sorstársam van, és reménykedve tekintek a jövőbe, ha ennyi embernek sikerült én sem adom fel, nekem is sikerülni fog.

Lelkiismeret furdalással érkeztem. Vajon mit és hol rontottam el? Gyógyító erőt kaptam, újrakezdési lehetőséget, hogy elengedjem a múltat, és fogadjam el a jelent, Fogadjam el önmagam olyannak, amilyen vagyok. Elfogadom a társamat, nem törekszem a megváltoztatására. Bizalommal teszem le a megoldatlan problémákat a gyógyító Úr kezébe.

Vágyakkal teli érkeztem, hogy többet ne kelljen, igyak. Minden nekem szólt. Az előadások által megértettem érintettségemet. Változásra való vágy született bennem, mert ez megmaradásom záloga. Megbizonyosodást kaptam, hogy Jézus a szabadítóm. Megértettem, azt hogy ahhoz, hogy többé soha semmit senkivel ne igyak, el kell, fogadjam és szeressem önmagam, olyannak, amilyen vagyok, ne sajnáljam tovább önmagam, ezeket, csak Isten segítségével tudom megvalósítani.

Magamba roskadva, szomorúan érkeztem. Gyuri atya elmélkedései, a résztvevők szeretete nagyon megérintett, reménykedve, erővel, szeretettel és bizalommal megyek haza.

Utolsó pillanatban határoztam el, hogy jövök, tele voltam feszültséggel, szeretetre, lazításra vágytam. Megérintett, hogy „Szeret engem az Isten!” Nagyon jó érzés volt, hogy a jelenlevők, és a munkatársak is botlásaim ellenére is elfogadtak és szerettek. Józanodva megyek haza, és hosszú távon sorsom irányítását az Úrra szeretném bízni.

Úgy érkeztem, mint egy kezdő alkoholista, sok mindent megtapasztaltam. Most értettem meg, hogy milyen veszély előtt álltam. Magammal viszem a sorstársaktól kapott szeretetet, az Úrba való bizakodást. Ha az Isten is megsegít, lemondok az alkoholról.

Nagy vágyakozással, várakozással és tele aggodalommal érkeztem ide. A csoport szeretete, befogadása, őszintesége megérintett. Látva Isten irgalmas szeretetét és megnyilatkozásait testvéreim életében, megerősítést adott a hitemben és reményemben. Isten megbocsájtó szeretetét, barátságokat, a józanság örömét, békességet viszek haza. Szeretném tettekre váltani a hit örömét.

Aggodalmasan, félelemmel érkeztem. Megérintett, hogy „Isten végtelenül szeret engem is, és mindig velem van.” Meg szeretném újítani a gondolkodásomat, hogy Istenre hagyatkozzak minden nap.

(Rétyi Julianna)