Szakemberként a rendszerben – Az ERŐ, ami széthúz és összetart – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐK KONFERENCIÁJA

A Gyulafehérvári Caritas kilencedik alkalommal szervezi meg a Közösségépítők konferenciáját, amelynek címe: Szakemberként a rendszerben – Az ERŐ, ami széthúz és összetart. A konferencia ezúttal a szociális hálóban szakemberként dolgozók nehézségeit és kapaszkodóit hivatott leltárba venni, lehetőséget biztosítva a tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre egyaránt. 

Együtt dolgozunk, néha mégis külön. Különböző szakterületekről, eltérő szemléletekkel, de közös célokkal: támogatni, kísérni, közösségeket építeni. A mindennapi szakmai gyakorlatban gyakran tapasztaljuk az interdiszciplináris együttműködés kihívásait, a felelősség határait, és azt, hogy mennyire fontos: ne csak egymás mellett, hanem egymással dolgozzunk a közösségek érdekében.

Ez a konferencia lehetőséget teremt arra, hogy párbeszédet kezdjünk egymással és önmagunkkal. Hogy megfogalmazzuk a közös pontokat és a határokat. Hogy felfedezzük: mi tart meg bennünket hivatásunkban, és mi tart össze bennünket szakmai közösségként.

Szakemberként a rendszerben – határok, felelősségek, kapcsolódások. Erről szól ez a nap.

IDŐPONT: 2025. október 15.
Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Szent István-terem

Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb október 6-ig jelezze az online jelentkezési lap kitöltésével: Jelentkezési lap

A konferencia részvételi díja 30 RON, amelyet a helyszínen a program megkezdése előtt lehet kifizetni.

Kapcsolattartó:
Vass Orsolya udvarhelyszéki régiós koordinátor, Gyulafehérvári Caritas: [email protected], 0732 711 483

A KONFERENCIA PROGRAMJA

9:00–9:30 Regisztráció

9:30–10:00 Nyitóbeszédek – Dávid Endre alpolgármester, Székelyudvarhely Városa; Ludescher László ágazati igazgató, Gyulafehérvári Caritas

10:00–11:15 Nézőpontok és tapasztalatok a terepről. Kerekasztal beszélgetés a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal és a Gyulafehérvári Caritas munkatársaival: Bóni Mária szociális referens, Mezei Borbála gyógypedagógus, Récsei Mária intézményvezető, Sándor István szociális munkás. A beszélgetés moderátora: Fülöp Orsolya szociális szolgáltatásokért felelős aligazgató

11:30–12:00 Szakemberként a rendszerben – az ÉN és a MI történetei – Dr. Adorjáni Júlia pszichológus, egyetemi tanár és Dr. Tonk Gabriella pszichológus, kutató – a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkás-képző Kar munkatársai

12:00–12:30 Kávészünet 

12:30–13:00 Szakmai dilemmák, kommunikáció – Hogyan, mit, mikor, kinek mi a felelőssége?  Papp Adolf József szociális szakértő, kiképző családterapeuta 

13:30–15:00 Műhelymunkák kiscsoportokban

  1. A lojalitás csapdája a szociális munkában vezeti Bartalis Beáta szociális munkás
  2. Igenen innen-igenen túl: határaim a munkámban, mesés műhelyfoglalkozás vezeti Gere-Imets Paméla szupervízió alatt álló klinikai pszichológus 
  3. Ahol az utak találkoznak – a nappali központ mint kapcsolódási tér – vezeti Bodó Csilla szociálpedagógus

15:00 Műhelymunkák kiértékelése – összegzik a műhelymunka-vezetők

15:30–16:00 Záró gondolatok – Ludescher László