Szalmaszálak a jászolban (5.)

A legtöbb esetben azt szoktam leírni, ami legelőször eszembe jut. Karácsonyhoz közeledve most arra gondolok – még ha ez most botrányosan vagy furcsán is hangzik – hogy nekem az elmúlt évben annyi ünnepben volt részem, hogy nem is venném rossz néven, ha éppen az előírt ünnepnapon nem kapnék ajándékot. Bár őszintén szólva ezt el sem tudom képzelni, hiszen, ha azt a napot is megérem, akkor egész biztos, hogy kapok valamit a jó Istentől, ha mást nem is, akkor azt a lehetőséget, hogy együtt ünnepelhetem az Istenember egykori születésnapját másokkal a templomban, a közösségben, a családban.

 Dehát addig sem várok, mert ünnepek voltak számomra ebben az évben is a találkozások, az emberekkel való beszélgetések, amelyek olyanok, mintha élettörténeteket olvasnék. Minden bizalmas beszélgetés ünnep számomra, még akkor is, ha szomorú történet van mögötte. Nem a szomorú történet az ünnep, hanem az, hogy nagyon sok ember van, aki megnyitja szívét, s ez az ajándék mindig az életet, az élni akarást mozgatja meg bennem.

Köszönöm, hogy oly sok karácsonyom volt – ebben az évben is!

Sajgó Balázs lelki igazgató

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!” – Karinthy Frigyest idézve írom le gondolataimat. Immár a huszadik munkaévem napjai telnek a Caritasnál. Büszke vagyok rá, és örömmel tölt el, hogy egy „fogaskerékként” én is része lehetek többezer erdélyi embertársam életminősége jobbításának, felemelésének. Ezen évek alatt rengeteg munkatárs megfordult a szervezetünknél, és gyakran megkérdem magamtól, hogy a fenti nemes cél követésén túl még mi tart engem itt a szervezetnél? Mi ad elegendő energiát az állandó újrakezdéshez? Az elmúlt egy-két hónapban ébredtem rá, hogy az az entitás, amelytől a munkám tulajdonképpen a legtöbb időt és energiát elveszi, igazából az tud feltölteni és dinamizálni: a családom, a feleségem. Évekkel ezelőtt el nem tudtam volna képzelni, hogy férfiként, vezetőként lehet valami fontosabb, mint a szeretetszolgálatért 10–12 órát dolgozni naponta… s közben szinte elfogyott körülöttem minden, ami valóban lényeges: család, kapcsolatok, barátok, magánélet.

Az idei ősz kellett rávilágítson, átégessen, zsigereimig hatoljon, hogy a „munka-magánélet” egyensúly közhelyes gondolata mögött mi van, mennyire fontos. A családban megélt minőségi időnél, emberi kapcsolataink ápolásánál jobb energiaforrás nincs, hiszen állandóan megújul, zöld, tiszta!

Bíztatlak arra, hogy éljetek ti is vele és nem lesz energiaválság a munkátokban! Kívánom, hogy Jézus Krisztus eljövetele, aki önmaga az állandóan megújuló szeretet-energiaforrás, töltse el szívünket, lelkünket, családunkat karácsony ünnepén!

Békés ünnepeket kívánok!

Ludescher László ágazati igazgató

A koronavírus ideje sokban különbözött a többitől, de mindenképp alkalmas volt arra, hogy terveket szőjjünk, elindítsunk elképzeléseket. Ez az esztendő pedig arról szólt, hogy a tervek kezdtek megvalósulni. Nagyon-nagyon sok új folyamat elindult, és számomra óriási pozitívum, hogy ezt a munkatársaim szívesen veszik. Általában az emberek rettegnek az újdonságoktól, nálunk viszont valahogy munkamorállá vált, hogy folyton változnak a dolgok, és mi rugalmasan fogadjuk a változásokat. Amúgy is a szociális rendszer, a világunk is egy folyamatos változó, így mi is igazodunk, változunk, megújulunk. 

Sok folyamat indult, sokfelé kell jelen lenni és helyt állni. És ez jó. 

Az országos törvénykezési szinten is sikerült változásokat elérni, többféle állami támogatásban reménykedtünk. Az adventben benne van ez a várakozás is: hogyan tervezhetjük jövőre tovább az életet?

Hálás vagyok azért, hogy dolgozhatunk. Mert munka az van, de kell mellé az is, amiből, az is, akivel dolgozni. És én hálás vagyok azért, mert úgy néz ki, lesz támogatás, és vannak társak is a munka végzéséhez. 

Péter György ágazati igazgató

Sok mindenkiért és sok mindenért szeretnék hálát adni a Jóistennek az idei karácsony küszöbén is: drága családomért-szeretteimért, barátokért, munkatársakért, azért, ahogy a Jóisten vezetett, megtartott, alakított általuk, bontotta, bontakoztatta az életet bennem, bennünk és közöttünk. Azért, ahogy ezt közbe-közbe megsejthettem, rácsodálkozhattam és megünnepelhettem.

Munkám legrendhagyóbb és legerősebb idei élménye kétségkívül a Kárpátalján tett két látogatásunk volt. Az idősebbek talán még fel tudják idézni a 80-as évek Romániájának körülményeit, levegőjét. Ezt tetézi a háború okozta létbizonytalanság, szorongás, az egyre fokozódó szegénység, a több sebből vérző közösségek, az országon belül és az országból elmenekülő emberek, akár munkatársak is, a behívók rettegett damokleszi kardja, és még sorolhatnám. 

És mindemellett látni, tapasztalni, ahogy a Szent Márton Caritas munkatársai, mint léket kapott hajó legénysége, minden nap újrakezdve próbálják menteni, átmenteni, éltetni, ami menthető. És mindebből a legfontosabbat: az emberséget, a törődést, a jövőbe, az ÉLET ISTENÉBE, a SZERETET ISTENÉBE, a BÉKE ISTENÉBE vetett reményt.

Ünnepi várakozásunk során végtelen hálával, aggódó szeretettel gondolok rájuk, hálát adok értük a Jóistennek és kérem, áldja, kísérje, erősítse őket elköteleződésükben, küldjön társakat, szövetségeseket a Krisztusban-gyökerező ÉLET-mentő munkájukhoz. És hozza el mielőbb számukra, mindannyiunk számára az áldott békét!

Márton András igazgató