Szegények jubileuma: mindannyiunk ünnepe

„Hogyan állunk a szegénységgel mi magunk, és hogyan viszonyulunk a szegényekhez?” – lelkiismeret-vizsgálatra biztatott dr. Kovács Gergely érsek a szegények jubileumi ünnepségén, Csíksomlyón a kegytemplomban tartott szentmisén. Szent Márton napján, a világegyházhoz csatlakozva a főegyházmegye is megtartotta központi, kiemelkedő eseményét, melyet kisebb ünnepségek követnek a következő időszakban. A csíksomlyói együttlét megszervezését a Gyulafehérvári Caritasra bízta, az ünnepi szentmise után agapéra került sor, ahol Krisztus szavai váltak valóra: „éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam és megitattatok.”

„Kik a szegények? Ma kiket ünneplünk? A mai jubileum mindannyiunk ünnepe, mind rászorulunk Isten irgalmára, egymás szeretetére. Ez a nap a találkozásé” – fogalmazott az érsek. Kifejtette, ez nem egy szociális akció, hanem lelki esemény, hogy észrevegyük egymást, megosszuk, amink van. Amikor megosztunk, ugyanazt tesszük, mint Szent Márton a köpönyegével: meglátjuk Krisztust a másik emberben. Egész biztos, hogy mindannyiunknak van egy köpönyegünk, amit megoszthatunk, imát, jó szót, időt adhatunk egymásnak, és ahol megosztás van, ott közösség van. „A szeretet konkrét tetteiben, apró emberi cselekedetekben Krisztus rejtőzik, ezért ez az ünnep a megosztás, a szeretet, a remény jubileuma” – jelentette ki Kovács Gergely.

A Caritas munkatársai számos településről hoztak ellátottakat erre az eseményre, akik sorsközösséget vállalva a szegényekkel, együtt imádkoztak, majd az érsek atyával közösen ebédeltek több mint százan zöldség levest, csirkecombot krumplipürével, savanyúsággal, ízes kenyérrel. Mindannyian szegényként, közösséget építve.

Balázs Katalin