Szemétszedés harmadjára a Kishilibben
A Gyulafehérvári Caritas United Networks elnevezésű projektjének munkatársai harmadik alkalommal szerveztek szemétszedési akciót az Ozsdolai Kishilibben Kovászna megyében.
Először áprilisban hívták össze a nagyrészben romák lakta Kishilib lakóit, majd október elején a fiatalokat szólították meg azzal a céllal, hogy megmutassák, közösen a nagyobb munkákat is könnyebben el tudják végezni.
A harmadik alkalommal a telep felső részének patak medreit takarították ki azokkal, akik szociális segélyben részesülnek. A közösségi akció megszervezésében segített a helyi alpolgármester, valamint a marginalizált közösség vezetői is.