Szenvedélybetegek és hozzátartozóik találkoztak
A KI-ÚT Konzultációs Program szeptember 8-9. között szervezte meg Marosfőn a szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat támogató csoportok regionális találkozóját.
A két nap témája: Nyíljunk meg a szeretetnek!
A KI-ÚT konzultációs program második alkalommal szervezte meg ezt a találkozót, ahová meghívták a programokra járó embereket, illetve mindazokat, akikkel kapcsolatba kerültek a Magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) lelkigyakorlatain. A találkozókkal a folytonosságot próbálják biztosítani mindazoknak, akik szeretnének gyógyulni az alkohol rabságából. A résztvevők között voltak személyek, akik márciustól, májustól, és júliustól kapcsolódtak a programba, és azóta absztinensek.
A mostani találkozón lehetőség adódott, hogy a résztvevők szembenézzenek önmagunkkal – felfedezzék, mi az, ami segíti vagy akadályozza őket abban, hogy szeressenek, vagy elfogadják mások szeretetét.
Becze Zsuzsanna családterapeuta, mentálhigienés szakember felvázolta Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete kapcsán azokat az elakadásokat, amelyek közrejátszhattak az alkoholizmus kialakulásában. Ha csecsemőkorban nem kap a gyerek megfelelő gondozást a szülők részéről, akkor nem tud kialakulni az ősbizalom, ami bizalmatlanságot von maga után a gyerekben, ami végigkíséri az gyereket szeretethiányban fog szenvedni, ami oka lehet az alkoholizmus kialakulásának. A serdülőkori fejlődési rendellenességek, az identitás kialakulását gátolják, ami szerepzavarokhoz vezethet.
A csoportfoglalkozásban mindenki elkészíthette a címerét, amivel megmutathatott egy részt az életéből, élete legfontosabb, legboldogabb eseményét, azt, amit jól tud, és amit szeretne jobban tenni.
A délutáni előadás keretében Becze Zsuzsanna az alkoholizmusból való szabadulást összehasonlította a Verena Kast gyász folyamataival. Az a személy, aki ki akar lépni a függőségből, átmegy hasonló szakaszokon, az elutasítás stádiuma, felszabaduló érzelmek, a keresés és az új viszony kialakítása a világhoz és önmagához. A csoportbeszélgetések két csoportban zajlottak, ahol egy-egy emléket idézhettek fel az életükből, amelyet megoszthattak.
Másnap Rétyi Julianna beszélt a szeretet központjáról és forrásáról: Isten szeretetéről. Isten szeretetének fényében tudunk igazán szembenézni önmagunkkal, és ebben a szeretetben tudunk gyógyulni.
A befejező körben mindenki szimbólumot keresve mutatta be, hogyan távozik a két nap után, mit visz magával. Az egyik részvevő a végére maradt a szimbólum bemutatásával, de a keze üres volt. Ő egy mókust választott, de nem sikerült megfognia, azt szeretné hazavinni, hogy olyan szabad legyen, és szép a további élete, mint a mókusé, szeretné a lakása előtti fára feltenni, hogy ne felejtse el, hogy ő már szabad. Erre megjelent a fáról a mókus, körbenézett és kecsesen eltávozott a kert tetején, mindenki csodálkozására. Ledöbbenve vettük tudomásul, hogy Isten mennyire szeret minket, hogy belső mély vágyainkat meghallgatja és megjutalmaz szeretetével. (Rétyi Julianna)
A résztvevők visszajelzéseiből megtudtuk:
„Úgy érkeztünk a júliusi programra, hogy közöttünk nagy falak voltak, de azóta kezdett ez a jégfal megolvadni, és közeledtünk egymáshoz.”
„Kicsit úgy tűnik, hogy mintha szennyest teregetnénk itt, de ezáltal megtisztultam, megmosakodva, felüdülve távozok el.”
„Megnyugtatott a hasonló helyzetűek tanúságtétele, hogy más is szenved ilyen problémával.”
„Félelemmel jöttem, hogy tudok felszabadulni, jókedvet kaptam, nyitottab vagyok, feltöltődtem, nyugalmat kaptam.”
„A résztvevők szeretete, és a velük való beszélgetés nagy lelki felszabadulást jelentett számomra”