Szeretetakciónk a gyermekekért
Sikeresen zárult immár harmadik alkalommal a Gyulafehérvári Caritas – Logisztika és a Zöld Székelyföld Egyesület közös szeretetakciója Csíkszeredában.
Ez alkalommal május 27 – június 12. között hozhatták el az adakozni kívánkozók szeretetcsomagjaikat Csíkszeredában, a Nagy Imre és a Petőfi Sándor Általános Iskolákban elhelyezett gyűjtődobozokba. Habár doboz csak ebben a két iskolában van, a gyűjtés nyílt volt, s a városból bárki bevihette csomagját. Az akció fókuszában ismét a gyerekek voltak, hiszen gyereknap időszakában zajlott a gyűjtés, valamint a vakáció kezdetekor osztjuk ki a begyűlt adományok egy részét. Jó minőségű ruhát, lábbelit, játékot, könyvet, kifestőst vártunk, hogy a felajánlott tárgyakkal mosolyt csalhassunk a gyermekek arcára.
A két iskola tanárai és diákjai most is lelkesen fogadták a kezdeményezést, a Petőfi Sándor Általános Iskolában 200 kg, míg a nagy Imrében 150 kg csomag gyűlt össze. Meglepetésünkre szolgált, hogy a Csíkszentdomokosi Ifjúsági és Sportegyesület bekapcsolódott az akcióba az által, hogy saját közösségükben szintén gyűjtést szerveztek, amit aztán felajánlottak a Gyulafehérvári Caritasnak. Általuk 617 kg szeretetcsomag jutott el hozzánk összesen 60 családtól. Áldozatos munkájuk sok nehéz helyzetben élő személy arcára varázsol mosolyt.
A felajánlott tárgyakat a rászoruló nagycsaládoknak fogjuk kiosztani Csíkszeredában és környékén, de részesül belőle a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság is.
(Salánki Orsolya)