Szerető kommunikáció a családban – Családi nap Csíkszeredában
A Gyulafehérvári Caritas Családi napot szervez szeptember 20-án, szombaton délelőtt 10-18 óra között, mely idén a szerető kommunikáció témája köré épül. A programban az óvodás korosztálytól a felnőttekig mindenki talál kedvére valót.
Míg a szülők műhelymunkán vesznek részt Urbán Erik OFM vezetésével, addig a serdülők Bálint Istvánnal, a Szent Ágoston plébánia segédlelkészével beszélgetnek arról, hogy milyen szerepet töltenek be a családban. A legkisebbeknek tapasztalt pedagógusok tartanak fejlesztő foglalkozásokat a Kicsik Udvarán. A bográcsos ebéd elfogyasztása után összerázó játékok, családi vetélkedők biztosítják a jókedvet. A nap lezárásaként Sárközy Sándor piarista atya celebrál szentmisét a jelenlévőknek.
„A családi egység megőrzésének egyik alapfeltétele, hogy a családtagok ismerjék és alkalmazzák a szerető kommunikációt. Az idei Családi napot annak szenteljük, hogy megtanuljuk kifejezni egymás iránti szeretetünket a kommunikáció által a hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt.” – mondta Péter Szabolcs, a program felelőse.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, a szervezők szeretettel várnak minden családot a Petőfi utca 39. szám alatti Caritas központba. „Főképpen gyerekeket várunk, akik természetesen hozzák magukkal kézen fogva édesanyjukat és édesapjukat is”- hangsúlyozta Péter Szabolcs.
Program
1000-1030 Regisztráció
1030-1045 Megnyitó: köszöntőbeszédek, programismertetés
1045-1100 Közös ismerkedés
1100-1230 A szerető kommunikáció a családban – műhelymunka felnőtteknek – vezeti Ft. Erik testvér (OFM)
Helyem a családban – műhelyfoglalkozás fiataloknak és gyerekeknek – vezeti Ft. Bálint István
Kicsik udvara – fejlesztő foglalkozás kicsiknek
1300-1400 Családi ebéd
1400-1600 Családi vetélkedők, összhangnövelő játékok
1630-1730 Szentmise – Ft. Sárközy Sándor piarista atya
1730-1800 Lezárás, kiértékelés