Színházba látogattak a „Teréz Anya” Központ idősei
Az évadzáró előadások időszakába lépve, kecsegtető ajánlatokkal keresték meg központunkat a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Stúdió Színház munkatársai.
Nagylelkűségüknek köszönhetően rendkívül tartalmas, vidám estéket élhettek át idős csoportjaink.
Egy közel hetvenöt fős csoport először a Kovács Levente által rendezett, Karinthy Frigyes művet, Az emberke tragédiája-t tekinthette meg május 19.-én a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház jóvoltából. Karinthy paródiája mintegy bevezetés volt Madách Imre nagy művének világába. Játékosan csengő gyerekversek, dalok, zene, humoros sorok elevenítették meg a cselekmény különböző színtereit és az eredeti mű örökérvényű igazságait.
Május 25.-én ismét egy Kovács Levente által rendezett és a II. éves magiszteri színészosztály által előadott színdarabot tekinthetett meg egy hasonló létszámú csoport a Stúdió Színház nagytermében, a Kész csoda-t. A fiatalos hangvételű, humoros történet komoly kérdéseket taglalt: hogyan ragadható meg a boldogság, és honnan tudjuk meg, hogy csoda történt velünk? Időseink rendkívül jól érezték magukat, remekül szórakoztak és nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett részükről. Kacarászva és lélekben éveket fiatalodva indultak haza a sűrűsödő szürkületben.
Június 1.-én, talán az előző alkalmak sikerének köszönhetően, közel kilencvenen látogattak el a Barta Lajos által rendezett Szerelem című színművére. A Szalay lányok történetét Csehov Három nővér című művével rokonítják. A darab a mai közönség számára is aktuális témákat ábrázolt, mint például az illúzióvesztés, emberi esendőség, empátia. A visszajelzések olyannyira pozitívak voltak, hogy néhányan azt mondták, hogy minden vasárnap jönnének.
A június 3.-i bábelőadás, a Kozsik Ildikó által rendezett Mankurt legenda, modern mivoltából fakadóan vegyes érzelmeket váltott ki, az ezuttal csekély létszámú jelenlévőkből. Végkövetkeztetésként leszűrve, hogy: „Na Gizikém, legalább ilyent is láttunk most!”.
Ezúttal is köszönjük a meghívásokat az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínháznak, illetve a Stúdió Színháznak. Ugyanakkor köszönettel tartózunk őszhajú, nyitott lelkű időseinknek is, az előadások iránt tanúsított nagy érdeklődésük és lelkesedésük miatt. Hasonlóan gyümölcsöző együttműködésben reménykedve, a következő színházi évadra is tapsvihart ígérünk.
(Ceu Csilla)