Színpompás virágos kert
Több mint tíz éves együttműködést, és az anyák napját ünnepeltük meg a gyergyóújfalvi óvodában György Gizella óvónővel, aki évente több alkalommal elhozza a gyerekeket a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonba.
Évekkel ezelőtt a gyergyóalfalvi napközi otthonból hozta el először a gyerekeket, amelyek mára már felnőttekké váltak. Az óvónő Gyergyóújfaluba került, de a helyváltoztatás nem változtatott a kialakult kapcsolaton. Tanította a legkisebbeket, és évről évre eljöttek az idősekhez együtt a gyerekek szüleivel, és az ünnepeknek megfelelően ajándékokkal kedveskedtek. Még a Mikulás sem jött el, csak úgy, ha itt voltak a kis gyerekek. Mindig kettős öröm a generációk közötti találkozás. Az időseknek is sokat jelent a gyerekekkel való kapcsolat, hiszen a gyerekek életet hoznak be az otthonba. A gyerekek számára pedig nagyon fontos, hogy az értékrendjük kialakulásában benne legyen az idősek megbecsülése és szeretete. Érzelmi fejlődésükben és szocializálódásukban is erősödnek. Az idei anyák napját az óvodában ünnepeltük meg. Az otthon lakói szeretettel készítették színes filcből a nemesített virágokat, amelyeket az édesanyáknak adtunk át. Ajándékot vittünk a szívünkben és jelképesen is, de kaptunk is bőven. Melles Géza igazgató úr az óvoda előtt várt, és a lépcsőkön felsegítette az időseket. Ahogy beléptünk a terembe, György Gizella óvónő virágos kertje fogadott, amelyben a mezők színes virágai pompáztak. A kisóvodás vegyes csoportban elhangzottak a gyönyörű versek, amelyeket a gyerekek lelkesen szavaltak el, földig meghajolva a szülők és a vendégek előtt. Az édesanyáknak köszöntő kártyákat és egy- egy csokor virágot osztottak szét. A szülők házi süteménnyel és kávéval kínálták meg a vendégeiket. Az időseink gondolatban együtt ünnepeltek a gyerekeikkel, az unokáikkal, és az őszinte, mély emberi érzés igazgyöngyként, gördült le arcukon. Hála és köszönet Melles Géza Igazgató úrnak, György Gizella óvónőnek, a kedves szülőknek és a gyerekeknek!
(Kiss Gabriella)