Szüreti bál fogyatékkal élőknek

A 2019-es esztendő meglehetősen gazdag volt a Gyulafehérvári Caritas és az ellátottai számára egyaránt. Az elért sikereket és szép eredményeket pedig meg kell ünnepelni. Erre volt kitűnő lehetőség egy szüreti bál szervezése, melyet elsősorban a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ sérült fiataljai és munkatársai számára hoztunk össze. A jó hangulatú mulatságra meghívásunkat elfogadta a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány és a csíkzsögödi Providencia Idősek Központja is.

Az esemény helyszínéül a Művészetek Háza szolgált, melyet utólag is köszönünk az intézmény igazgatójának, Szederjesi Ferenc úrnak. A 13 órakor kezdődő ünnepségre közel százan jöttek el. Eleinte a fiatalok kissé bizonytalanok voltak, viszont az élő zene hallatára pillanatok alatt felvették a ritmust, és önfeledten mulattak egymással és hozzátartozóikkal közösen órákon át. A táncot mindössze a tombolasorsolás szakította meg egy rövid időre.

A nyereményektől fellelkesült résztvevők újabb lendülettel dobták bele magukat a szórakozásba. Az ünnepség végén jóleső érzéssel töltötte el a szervezőket a hatalmas mosollyal távozó fiatalok látványa. Felfogadtuk, hogy a következő esztendő sem múlhat el szüreti bál nélkül.

Köszönjük Keresztes Tibornak és bandájának a talpalávalót, valamint a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ szülői közösségének a süteményeket és szendvicseket, a munkatársaknak pedig a sok segítséget, a jó társaságot és az időt, amit egymásra szántunk.
Köszönjük Bereczki Attilának (Natúr+ gyümölcslevek), a Harmopannak, a Novák cukrászdának és a The Wine Store-nak, hogy ismét támogatták rendezvényünket.

További képekért kattintson IDE!

Gegő Imre