Tábornapló 4. – Összerázódtunk

 

Még sohasem jártam a Madarasi Hargitán, ma viszont igen. Méghozzá traktorral. Hideg, szél, gomolygó felhők, fáradtság – semmi sem tántorította el két kis csapatunkat, hogy felkapaszkodjon a traktorok utánfutóira. Nekem már nem jutott hely, így a fülkében kucorogtam a sofőr mellett. De jól jártam, mert itt meleg volt, és György Attila viccekkel szórakoztatott. Ellenpontként mély igazságokat osztott meg velem, olyan tudást, amely kihalófélben van.

Megtudtam, hogy az erdőben csupán három piros növény ehető: a szamóca, a málna és az áfonya. A többi vörös növény mind mérgező. A málnamag önmagában egy csoda. Évekig elél a földben anélkül, hogy szárba szökkenne. Aztán amikor ritkul körülötte az erdő, kihajt, és cserjéi megtartják a talajt. A málnabokrokkal benőtt hegyoldal kitűnő táptalaj a fenyőmagvak számára. Így hódítja vissza a megritkult erdő önmagát. A virágok sokféleségét néztem, amelyekből sehol máshol nem nő annyi egy négyzetméternyi területen, mint itt. Paradicsomi alkotóműhely a méhek számára, itt keverik az elixírt, amelyet közönséges nevén havasi méznek nevezünk.

Amikor már A kisasszony papucsát, vagyis az Erdei nebáncsvirágot kerestem a fűben, álmodozásomból a Ki ez a lány? ébresztett – vidám társaim éneke a szekéren, amely sajnos nem tartott sokáig, mert 1600 méter magasan belénk fagyott az ének és a szó. A forrócsoki tudott fölmelegíteni a vendégházban, ahol rajtunk kívül csak a lélegzetnek volt helye.

Fotózkodjunk! Máris egy magaslattal fönnebb voltunk, hiszen a bolondos portrékhoz megfelelő hátteret kellett választani. Csoportkép is készült, barna kutya sétált a látószögembe, és vízpárát sodort kamerám elé a szél. Rózsaszínűre fagyott a kezem, amire újra fölkapaszkodtunk a traktorra. De nem bánom. Fönn és benn valami fönséges történt. A szépség tettenérése.

Az oda-vissza öt órás traktorút alaposan összerázott bennünket a szó szoros és átvitt értelmében. Az a jó az extrém fáradtságban, hogy az ember szabadabb lesz, belső átélésekre fogékonyabb. Ilyen lelkülettel ültünk körbe csütörtök este az udvaron, hogy visszapillantsunk az elmúlt napok eseményeire. Köztünk volt Kedves Mária gazdasági igazgató, Molnár József a kommunikációs csapat vezetője és Márton András a Gyulafehérvári Caritas igazgatója is, aki kedves szavakkal, szemében büszkeséggel mondott nekünk köszönetet. A tábor kiemelkedő pillanataira bensőnk csöndjében emlékeztünk. Hálánkat vállérintéssel fejeztük ki egymás iránt. Készül a tábortűz, hamarosan hegedű és ukulele húrjai pendülnek Tókos Norbert ujjai alatt.

Orbán Júlia

Köszönjük partnereinknek a támogatást: Hargita Megye Tanácsa, Communitas Alapítvány, aticream, Csíki Csipsz, Harmopan, Odorest, END-IBO, Vekker Kávéközösség.

Kapcsolódó írások:
Tábornapló 1. – Ráhangolódás >>> BŐVEBBEN
Tábornapló 2. – Örömmunka >>> BŐVEBBEN
Tábornapló 3. – Színkavalkád >>> BŐVEBBEN

Rólunk írták:
Délelőtt munka, délután kikapcsolódás – ilyen az önkéntestábor >>> BŐVEBBEN