Tájékozódjunk a városban!
Vidéki gyermekek, fiatalok számára nem is olyan egyszerű tájékozódni, elboldogulni a nagyvárosban. Általános probléma, hogy a kisebb településeken élő hátrányos helyzetű fiatalok nehezen tájékozódnak a városban, nem érzik magukat ott biztonságban, tele vannak félelmekkel, korlátokkal és ezért el sem mernek indulni a város felé szerencsét próbálni.
A mentorok a velük való találkozások alkalmával többször tapasztalták a várostól való félelmeiket, éppen ezért szerveztek számukra egyfajta tanulmányi kirándulást. Így egy kisebb csoport szovátai fiatal marosvásárhelyi látogatása alkalmával a nyüzsgő városi forgatagban próbálhatta ki magát, hogyan tudja félelmeit leküzdeni és a kapott feladatokban helytállni.
A mentorok kíséretében, jól kidolgozott terv szerint, de önállóan kellett felfedezniük, hol találhatóak azok a továbbképzési központok, ahol folytathatják tanulmányaikat és szakmai képzésben részesülhetnek. Ugyanakkor, azt is kipróbálták, honnan és hogyan kell beszerezni, kitölteni a képzés beiratkozásához szükséges iratokat: kezdve onnan, hogy kikérnek egy erkölcsi bizonyítványt a rendőrségről, a beiratkozási űrlap kitöltésén keresztül annak postára adásáig. Ezalatt természetesen igénybe vették a városi közszállítási eszközöket is, megtanulták, hogyan kell buszozni, a menetrend eléréséhez pedig a szükséges mobilapplikációt is használták. A pénzgazdálkodás területén is hasznos információkat szerezhettek, hiszen a minimálbérnek megfelelő napidíjban részesültek, amelyet be kellett osszanak étkezésre, utazásra és az adminisztratív költségek intézésére.
A visszajelzések szerint nem volt hiábavaló ez a nap, sőt hasznosnak bizonyult, hiszen később az egyik mentorált fiatal pont ezen információk birtokában talált vissza, látogatta meg a mentorok irodáját.
Bojoievschi Éva
The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.
Implemented by:
Working together for a green, competitive and inclusive Europe