Támogatás a beteggondozásban

A július 27-i gyergyószentmiklósi Alzheimer Cafén Csiki Cristina, Kinaesthetics tréner tartott előadást. Az elméletre ráépített gyakorlatok során a saját mozgásunkra és a mozgásfejlesztés széleskörű lehetőségeire irányította a figyelmünket.

A mozgás az élet alapja. A mozgásérzékelés finomítása és a mozgáskompetencia fejlesztése minden korosztály esetében tartósan hozzájárulhat az egészségi állapot javításához, az egyéni fejlődéshez, valamint a tanulási képesség fejlődéséhez. A Kinaesthetics segít új mozgáslehetőségek felfedezésében, munkafolyamatok által okozott hátfájások, izommerevség vagy más testi panasz oldásában, időskorban a mozgékonyság és önállóság megőrzésében, de segíthet a saját kreativitás és flexibilitás fejlesztésében – olvasható a Gyulafehérvári Caritas honlapján a mozgáskompetencia-fejlesztésről. (https://caritas-ab.ro/service/mozgaskompetencia/mozgaskompetencia-fejlesztes/)

 

Mire gondolunk, amikor mozgásról beszélünk?

Az első megtapasztalásban a saját légzésünket kellett megfigyelnünk. Hogyan vesszük a levegőt, és mi történik egy levegővétel során? Majd a felállást egyénileg és párban. Hogyan is állunk fel egy székről? Megfigyeljük-e mi történik a mozgásunkban? Hogyan segítünk másokat a felállásban?

A találkozón egészséges emberek voltak jelen, akik önállóan fel tudtak volna állni a székről, de mégis a gyakorlat során a beteg szerepébe kerülve átvettek egy másfajta mozgást, és a segítők különbözőképpen, akár a szükségesnél több erőt belevíve állították fel és ültették le a társukat. Vajon, amikor egy betegre gondolunk, vagy egy beteg ágya mellett állunk, mi történik? Hol az én időm és hol az ő ideje? Van-e egy betegnek lehetősége, hogy a saját megmaradt képességeit, erőforrásait még hasznosítsa, és sikerélménye legyen, hogy igen, erre még képes voltam, vagy elvégezzük a beteg helyett azt is, amire még képes lenne? Mint egy zsákot úgy ültetjük fel, vagy kis segítséggel, biztatással, türelemmel, kivárással képessé tesszük a lehető legtöbb önállóságra? Miközben mi erőlködünk, elfáradunk, megemeljük, fáj a hátgerincünk, a betegnek befeszülnek az izmai, és így kevesebb lehetősége lesz az önállóságra. Nem a támogatást, hanem inkább a kívülről jövő erőltetést éli meg, még akkor is, ha jóindulattal szeretnénk segítsen rajta. Felvetődik a kérdés, hogy támogatjuk vagy átvesszük a tevékenységet?

Tudatosítás

Hogyan látjuk a testünket? – tette fel a kérdést Cristina. Egyben! Hallottuk a választ. Figyeljük meg a testünket! Tudatosítanunk kell, hogy van fejünk, jobb karunk, bal karunk, van mellkasunk, medencénk, jobb lábunk és bal lábunk. Próbáljuk szétválasztani a tömegeket, és külön megmozgatni, használjuk ki a lehetőségeinket. Változtassunk a berögzött mozgásmintáinkon, ezáltal az ápolt betegjeink mozgásmintáin is változtatni tudunk.

Egy hozzátartozó kérdezte meg, hogyan tudná mozgatni azt a személyt, akinek féloldali agyvérzése volt? Cristina rámutatott, hogy amikor egyik oldal lebénult, még ott van a másik, az egészséges oldal, amit érdemes használni. Amikor egy személynek egyik bokája sérül, attól még működik a másik lába és a két keze, karja. Ne essünk abba a tévedésbe, hogy van egy kar-, vagy bokasérülése a személynek, és már betegként kezeljük. Inkább az életminőség szinten tartására kell ösztönözzük.

Akinek bátorsága volt, bemutatta, hogyan szokta az ágyban megfordítani, felültetni a demens beteg hozzátartozóját, majd Cristina támogatási lehetőségeket javasolt, aminek során kisebb erőfeszítést lehetett megtapasztalni. Képzett szakemberek irányításával van lehetőség ennek az életformának a megtanulására a Gyulafehérvári Caritas Felnőttképzési Központjában. A mozgáskompetencia fejlesztéssel egy életforma alakul ki, amelyben a fókusz a beteg és ápoló életminőségén van, függetlenül attól, hogy demens betegről van szó vagy nem.

Dr. Kiss Gabriella szakmai vezető