Tanuljunk egymástól!
Ötven év feletti személyek számára hirdetünk háromhetes magyarországi önkéntes programot
A Grundtvig Szenior Önkéntes Program keretén belül szociális és kulturális tevékenységeket végezhetnek külföldön a jelentkezők. Bepillanthatnak az ottani, fogadó közösség életébe és az ott zajló önkéntes tevékenységekbe, hazatérve pedig a szerzett tapasztalatokat megpróbálhatják kamatoztatni, életbe ültetni saját közösségük javára.
A Gyulafehérvári Caritas, együttműködésben a magyarországi Katolikus Káritásszal, az Egész életen át tartó tanulási program keretén belül 2013. július 4-25. közötti időszakban szervezi a második kiutazást Magyarországra. A kiválasztott személyek párban fognak részt venni a szociális és kulturális programokban. Bepillantást nyerhetnek szociális rendezvények szervezésébe, a gyerekekkel, idősekkel, hajléktalanokkal való munkába és megismerhetik a plébániai káritász csoportok működését, munkáját. A lehetőséget elnyerő önkéntesek utazási és ellátási költségeit a szervezők fedezik. A kiutazás előtt a programban résztvevőknek felkészítést tartanak, melynek része a szükséges ország-ismeret, a fogadó szervezet és az önkéntes tevékenység bemutatása, valamint a program helyszínének és régiójának ismertetése.
Június 3-ig várjuk 50 év feletti nők és férfiak jelentkezését, akik szeretnének három héten keresztül önkéntesként résztvenni szociális jellegű programokban. A jelentkezések beérkezése után a szervezők egy személyes találkozás keretén belül fogják kiválasztani azt a két személyt, akik július folyamán kiutaznak Magyarországra.
Érdeklődni, jelentkezni (a jelentkezési lap kitöltésével) Tatár Elődnél lehet a 0735-735.164-es telefonszámon vagy az [email protected] email címen.