Tanulmányi út az őslények birodalmában

A Gyulafehervári Caritas Maros megyei Családsegítő Szolgálata november elején tanulmányi kirándulást szervezett az erdőszentgyörgyi nappali központba járó gyerekeknek. A tanulmányi úton 23 erdőszentgyörgyi és bözödi kisiskolás vett részt.

A kirándulás célpontja a Brassó megyei barcarozsnyói Dinópark (szabadtéri múzeum) volt, mely Európa egyik legnagyobb őslény-parkja. Már a bejáratnál egy igazi dinoszaurusz-csontváz várta a gyerekeket, majd a parkban 45 életnagyságú dinoszauruszt láthattak, amelyek a park fái közé rejtve várták őket. A kijelölt úton haladva végigkövethették a dinoszauruszok fejlődését.

A park közepén megfigyelhettünk egy igazi vulkánt, amely kitörni készül, érezhettük a lábunk alatt a föld mozgását és halhattuk a dübörgő, morajló hangját. A dinoszauruszok mellett a kis faházakban egyéb őskori kiállításokat is megnézhettünk. A gyerekek nagy kedvence az a T-Rex lett, amely mozgatni tudta a lábait, fejét, száját, szemét, és még a légzést is egészen élethűen tudta utánozni.

A park körbejárása után a gyerekek még játszhattak az ott lévő játszótéren, ahol a csúszdától a falmászásig sok mindent kipróbálhattak.

Nagyon nagy élmény volt a gyerekeknek betekinteni a 150 millió évvel ezelőtti dinoszauruszok világába. A napot egy közös csoportképpel zártuk, majd rengeteg élménnyel gazdagodva elindultunk hazafele.

A nappali központ működését támogatta Erdőszentgyörgy Önkormányzata, Maros Megye Tanácsa és az Association Plans-les-Ouates – Sangeorgiu svájci egyesület.

    

(Orbán Erzsébet)