Tapasztalatcsere 2. állomás: Siménfalva

A „United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért” című projekt keretében nyílt nappal egybeközött tapasztalatcserét szerveztünk november 17-én Siménfalván. 

A siménfalvi tapasztalatcsere a második állomás volt, november 10-én Mezőpanitban találkoztak először a projektben kiválasztott három település szociális inklóziójában érdekelt önkormányzati és civil képviselők.

Siménfalván reggel 10-től a helyi Polgármesteri Hivatal tanácstermében fogadták a Maros, Hargita és Kovászna megyékből érkező résztvevőket, először Péter Zoltán polgármester mesélt a községről, majd munkatársaink röviden ismertették az eddig elért eredményeket. Ezután a község szépségeit, sajátossáagit bemutató kisfilmet néztünk meg, majd egy beszélgetés indúlt a gyerekek iskolaelhagyási problémáiról összehasonlítva a mezőpaniti és ozsdolai helyzettel. 

A beszélgetés a továbbiakban terepszemle közben folytatódott, meglátogattuk a helyi református templomot, ahol a tiszteletesasszony és az iskola igazgató meséltek a 2005-ös és 2010-es árvizek következményeiről, közösségre gyakorolt hatásairól. Ezután végigsétáltunk a falu „Alszeg”-nek és „Mocsár”-nak nevezett részein, beszélgettünk néhány lakossal, és azt is megnéztük, hogyan főzik a vesszőt a kosárfonók. 

A séta végén megnéztük a projekt keretében sikeresen felújított és szeptemberben felavatott játszóteret, a Kultúrotthonban egy kosráfonó bemutatót néztünk meg, ahol ki is próbálhattuk a kosárfonást, majd ebéddel zártuk a napot. 

A nyílt napok és tapasztalatcsere sorozat utolsó helyszíne a Kovászna megyei Ozsdolán lesz 2016. november 24-én.

(Pápay Kamilla)