Testépítés a fogyatékkal élő felnőttek számára

Különleges, komplex eszköz került a Caritas gyergyószentmiklósi mozgásfejlesztő termébe. Főként a Fogyatékkal élő felnőttek nappali központjában járókat szolgálja a gépezet, adományozója pedig személyi edzőként tanítja használatát, mindenkinek képességeihez igazítva a gyakorlatokat. Ő Vajda Dániel lelkész, akivel egy csoportos testedzés előtt beszélgettünk.

– Új eszköz kapott helyet a mozgásfejlesztő teremben, és Vajda Dániel vezeti ma a mozgásos együttlétet. Mi ennek a története?

– Az idejárók egyikét, Kozma Albertet személyes ismerősömnek, sőt barátomnak, hősnek tartom. Motivál, inspirál az élete, az is, ahogyan vezeti a Mozgó Sérültek Egyesületét. Nézve őt a kerekesszékben, és látva, hogy a felső testét mennyivel jobban lehetne használni, kerestük a lehetőségeket a test edzésére. Ugye, én is ráébredtem, hogy a kor telik, jó lenne karbantartani a szerkezetet, és együtt is többször beszélgettünk erről. Gondolkodtunk az edzőterembe járásról, de oda kerekesszékkel nem is lehet bejutni, a felszerelés sem úgy van kialakítva, hogy kiszolgálja a speciális igényeket. Ráeszméltem, hogy van a pincémben egy olyan szerkezet, ami nekem kicsi, viszont neki ideális lenne. Akkor jött az ötlet: a Caritasnál van erre terem, ha ide betennénk, mindenki használhatná. Most csak porosodik, eladni nem érték, itt viszont a haszna kamatozik. Kicsi módosítással, hegesztéssel átalakítottuk úgy, hogy kerekesszékkel lehessen közel férni, a gép adottságait kihasználni.

– Mi a foglalkozása valójában önnek?

– Én félig-meddig lelkész vagyok… a lelkem meg is van hozzá. Ezt tekintem hivatásomnak, de egy gyakorlatias embernek tartom magamat, és szeretek segíteni embereken ott, ahol tudok. Itt is így történt, mikor behoztam a szerkezetet, megkértek, mutassam meg, hogy kell használni, mert az itt zajló mozgásfejlesztést, ami svájci szakemberek szerint is magas szintű, kiegészíti ez a felszerelés. Nagyon tetszik ez a munka, amit itt zajlik, ezért is szívesen jövök, mert ha a kultúránkra tekintünk, be kell látni, hogy mozgásszegény: azt hisszük, a testünk karbantártásához elég az, ha dolgozunk, pedig azzal csak kihasználjuk a testünket. Pedig egyre inkább bizonyított, hogy a súlyzós edzés az, amely leginkább hozzájárul a hosszú élethez, az izomtömeg növelésének pozitív hatása van a szervezetre. Amit év a pár éves edzés során tapasztaltam, tanultam, azzal próbálok itt segíteni. Beülök a kerekesszékbe, kipróbálom, elmagyarázom, mi miért előnyös, milyen izomcsoportokra hat, és óriási élmény, hogy megosztják velem harcaikat, győzelmeiket, optimizmusuk számomra inspiráló.

– Látva a kerekesszékben ülők próbálkozásait, mennyire nehéz szívvel megy el ön egy-egy foglalkozásokról?

– Könnyű szívvel megyek. Az első foglalkozás során meghatódtam, aztán jöttek sorban a sikerélmények. Látom az örömet, és látom azt is, hogy eredmény is lesz. Én teljes értékű embereknek tartom ezt a csapatot, sok ember van, akikről azt mondjuk, hozzájuk képest egészségesek, de igazából lelkileg tolószékesek, így kiegészítenék egymást. Sőt, egymásra nagy szükségünk van. Mindannyiunknak van egy teremtett testünk, annak egy működési elve, és ha azt betartjuk, nem csak kihasználjuk, hanem karbantartjuk, akkor azt meghálálja. Inspiráló, hogy ebben a testben sokkal több lehetőség van, mint amennyit elképzelnénk. Itt mi, mozgáskorlátozottakkal feszegetjük a korlátokat.

Balázs Katalin