Tíz évesek lettek az Őrangyalaink

Tíz évvel ezelőtt, 2006. decemberében indult az Őrangyal program, ahol értelmi- vagy mozgássérült valamint egészséges fiatalok egymással kapcsolatot teremthetnek, barátkozhatnak, ismerkedhetnek.

A programot a Gyulafehérvári Caritas és a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság közösen indította útjára, és a 10. születésnapi ünnepséget is közösen szervezték 2016. december 16-án a Csíkszentimrei Kultúrotthonban. 

Az ünnepséget néhány köszöntő beszéddel, hálaadással és jókívánságokkal nyitották meg az elöljárók, majd egy rövid visszatekintésben, időutazásban vehettünk részt az elmúlt 10 évből, Miklós Melinda főszervező jóvoltából. Igazi ünnepi hangulat töltötte meg a kultúrotthont, amikor az Oklándi Elhelyező Központ, a Napsugár az Esőben Egyesület, a Csíkszeredai Szociális Szolgáltató Központ, valamint a Székelyudvarhelyi 4-es számú elhelyező központ fiatalja leptek meg zenés, mesés, verses előadásaikkal. 

A rendezvény egyik csúcspontja a Sándor Árpád által vezényelt Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar előadása volt, repertoárjukban egyaránt hallgathattunk karácsonyi és modern dalokat. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a közönség két alkalommal is visszatapsolta őket. 

A ünnepségnek kettős szerepe volt, hiszen nem csupán a program születésnapját ünnepeltük, de a karácsonyra is hangolódtunk, így sor került karácsonyfa díszítésre, ajándékozásra és természetesen tortázásra is. Búcsúzóul a jelen lévő 15 szervezet, 319 résztvevő és 30 önkéntes magával vihette a Betlehemi lángot, hogy bevilágítsa és melengesse mindannyiunk szívét, lelkét az ünnepekre.

Köszönettel tartozunk a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság munkatársainak a társszervezést, a Kászonújfalvi Polgármesteri Hivatalnak, a Gyimesfelsőloki Polgármesteri Hivatalnak, a Csíkszentimrei Polgármesteri Hivatalnak, Szilágyi Emese fodrász, dekoratőrnek, valamint a csíkszentimrei születésű Gál Évának a segítséget. 

A rendezvényt támogatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány. 

(Pápay Kamilla)