Tükörrel szemben

Reggel felébredsz, bemész a fürdőszobába… előbb vagy utóbb bele kell nézned a tükörbe. Igen, nehezedre esik. Bár ilyen álmosan még lámpát gyújtani is nehéz.

Főleg, ha nem akarod a fényt. Tükörbe nézni is nehéz. Főleg, ha nem akarsz a szemedbe nézni.

Aztán elmész oda, ahova menned kell. Nem oda mész, ahová várnak, nem is oda, ahol szükség van rád. Oda mész, ahova menned kell. Már rég elfelejtetted, hogy miért kell menned, már csak a kötelességtudat van, ami hajt, vagy már az sem, csak egy gépies megszokás. Akaratlanul is felcsendül benned Szilágyi sora: „s a legborzasztóbb az hogy megszokod”

Igen, megszoktad. Lassan mindent megszoktál, pedig még fiatal vagy… Fiatal vagy, és álmaidban még ég a tenni akarás. Mikor fáradtan ülsz egy tanteremben vagy unottan nézel ki az íróasztalod mögül, akkor üvölt benned a sok ötlet, vágy, jövőt megváltó gondolat. Aztán leülsz a gép elé, és másnap ismét szembeszállsz a tükörrel.

Talán ezért van. Talán ez az oka annak a heti egy-két órának, amikor bejössz a kórházba, mackós köpenyt veszel, és belépsz a gyerekek közé.

Amikor ott vagy, minden megváltozik egy pillanatra. Egy nagyon rövid időre nem rólad szól a világod. Nem az számít, hogy kibújt egy fürt a copfodból, vagy hogy kövérnek látszol az új nadrágodban. Csak annyit látsz, hogy valaki örül neked. És te tudod, hogy akkor is örülne, ha nem te lennél a köpenyben, mégis újra és újra visszajössz. Egy délután, két óra, amikor nem kell szépnek lenned, nem kell okosnak lenned, amikor elég az, hogy vagy, hogy ott vagy, és ezzel sikerül megnyerni a pillanatnyi játszmát. Nem a tiéd a győzelem, mégis nyertél. Valakinek, aki egy rég elfelejtett mély mosollyal ünnepli meg. Neki pillanatnyi, természetes. Csak neked elfelejtett…

Aztán kijössz a kórházból, felveszed újra a hétköznapi mosolyod, és elégedetten sétálsz a társaiddal le a dombról. Nagyon fáradt vagy, érzed azt a bizonyos szellemi kimerültséget. Ez a jutalmad. És hidd el, megéri. De nem kell téged az értékéről győzködni. Amint hazaérsz, és bemész a fürdőszobába, kezded megérteni. És amikor meglátod a rakoncátlan kibújt fürtöt a tükörképeden, előbújik az a régi mély mosoly, ami valamikor a sok szürke elől menekülve elbújt benned. Az a mosoly, ami még egy gyógyuló gyerek arcáról másolódott rád.

Igen, ezért érdemes.

(Nagy Kóródi Enikő)