Ügyes kezek
Az alkotás iránti vágy mindenkiben él: a folyamat alatt gondolataink az éppen születendő tárgyra összpontosulnak, majd a végeredmény megcsodálása óriási sikerélménnyel tölt el.
A kézműves tevékenység elmaradhatatlan a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ életében: a fiatalok agyagoznak, kaspókat készítenek újságpapírból, festenek-színeznek, gyurmáznak, varrnak, képeslapokat és sok más különböző dekorációt készítenek. „A kézügyesség minden életkorban fejleszthető, vele párhuzamosan az agy is alkalmazkodik, tanul. A különböző sérülésekkel élő felnőttek számára más-más típusú módszereket kell kidolgozni, más-más típusú foglalkozásokkal lehet őket lekötni” – meséli Vécsey Hajnal Melinda gyógypedagógus, miközben az újságpapírokból készített virágkaspókat csodálom.
Dánél Sándor keramikus irányító keze alatt hetente kétszer alkotnak a fiatalok használati- és dísztárgyakat. Szerinte az agyagozás egy terápia: látni, érezni, ahogy egy darab agyag formálódik, alakul, majd végezetül egy tárgy születik belőle, óriási örömmel tölti el a fiatalokat.
Hajnal szerint fontos számukra a kikapcsolódás, hogy legyen sikerélményük, bármilyen tevékenységről is legyen szó. „Igyekszünk minél több foglalkozási tevékenységet alkalmazni a központba járó fiatalok részére. Arra törekszünk, hogy önállóak, kitartóak és szorgalmasok legyenek. Meg kell adni az esély számukra, hogy kipróbálhassanak olyan dolgokat, ami az életkori sajátosságaiknak és adottságaiknak felel meg, hogy örömmel tudják megélni az adott pillanatot. Mindenekelőtt bízzunk bennük és fogadjuk el őket! Én szeretek velük foglalkozni, mert boldogok, jókedvűek. Jó velük foglalkozni, mert tudnak szeretni.”
A központ fiataljai, mint minden évben, idén is szorgosan készülnek a karácsonyi díszekkel, amelyet a december 11-én megrendezésre kerülő vásár keretében fognak árusítani a központ udvarában, mise után. A szívvel-lélekkel készült tárgyak között megtalálhatóak lesznek képeslapok, filcből készült figurák, szaloncukrok hangulatos anyagokból, mécsestartók és sok egyéb dísztárgy. Az alkotások megcsodálhatóak a központ előterében is.
A kézműves tevékenységeket, és az alapanyagok megvásárlását a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatja.
György Mária Angéla