Új Caritas-székhely Csíkszereda központjában

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala jóvoltából a Caritas egy uniós alapokból teljesen felújított épületbe költözhetett, itt kapott helyet a Családsegítő Szolgálat, az Önkéntes program és a KI-ÚT konzultációs program szenvedélybetegeknek.

Antal Attila alpolgármester a december 12-én tartott átadó sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az épület rendeltetése egy ifjúsági szociális szolgáltató központ, és a Caritasban látták azt a stratégiai partnert, akivel ezt meg is tudják hosszútávon valósítani.

Ludescher László szociális ágazati vezető pedig miután köszönetét fejezte ki a Caritasba vetett bizalomért, arról beszélt, hogy egy fiatalnak milyen fontos tudni, mindamellett hogy mit nem tehet, az, hogy mit tehet. Ebben lesznek nagy segítségükre a Caritas munkatársai, akik iskolákkal is összedolgozva különböző programokat dolgoznak ki a fiatalok számára, tanácsokkal látják el őket.

Végül Vargyas-Moni Gabriella, a Caritas Családsegítő Szolgálatának Hargita megyei koordinátora bemutatta a munkatársakat, akikre a konkrét feladatok várnak. A tiniket viccesen egy szlogennel jellemezte, miszerint: „Átépítés miatt ideiglenesen zárva!”-feliratot hordanak magukon, vagyis ez az a korosztály, akikkel a közös hang megtalálása nagy kihívás még egy szakembernek is. Így történhet az, hogy több szülő vagy pedagógus is csődöt mondd a velük való kommunikációban. Többéves tapasztalat után tudja, hogy vannak olyan szakmai fogások, amivel igenis meg lehet szerezni egy fiatal figyelmét, azáltal, hogy megpróbálunk a problémájukkal azonosulni, fontos, hogy közösségi programokon kerüljenek felszínre ezek a problémák, így látják, hogy nincsenek egyedül, a többi fiatal is hasonló kérdésekkel, problémákkal küzd. Jelenleg az ifjúsági központban havi rendszerességgel 200 fiatal fordul meg, nyolc csoportban működnek a tevékenységek és jövőtől újabb programokkal bővül a kínálat.

Egy másik cél egy állandó információs stand felállítása minden olyan egyesület, szervezet információs anyagaiból, amelyek ifjúsági szociális programok szervezésével foglalkoznak, valamint időszerű információ átadásának helye is lenne az új székhely.

Végezetül Sebestyén Ottó, a Gyulafehérvári Caritas lelki vezetője áldását adta a székhelyen dolgozók munkájára. Őket egy állandó bevetésben lévő, szakmai kompetenciákkal ellátott missziós katonákhoz hasonlította, akik a templomok falai közül hozzák ki és mutatják meg az embereknek, hogy a keresztényi életet hogyan kell megélni. (Kelemen Eleonóra)