Új csoportokat indítunk a Cseperedőben Marosvásárhelyen

Újra lehet jelentkezni a Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont Cseperedő programjának csoportos foglalkozásaira Marosvásárhelyen. A 2– 6 hónapos csöppségeket és szüleiket babamasszázsra, a 6 hónapos–1,5 éves korosztályt pedig énekekkel és mondókákkal tarkított mozgásos programokra várjuk.

Babamasszázs
Sok embernek a testi érintés az elsődleges szeretetnyelve. A gyöngéd érintést, cirógatást, a szülő testi közelségét az újszülöttek még inkább igénylik, ami nem is csoda, hiszen kilenc hónapot töltöttek édesanyjuk méhében, a szüntelen érintkezés biztonságot és örömet nyújtó szeretetkapcsolatában. A babamasszázs egy meghitt módja annak, ahogyan a szülők közlik kicsinyeikkel, hogy szeretik őket, a babák pedig rugdalódzással, gügyögéssel jelzik vissza érzeteiket, szükségleteiket. A szülő egyetlen szeretetteljes érintése olyan megnyugtató üzeneteket közvetít a pici számára, mint: „Megszülettél, és én most is veled vagyok. Érintelek. Kapcsolódunk egymáshoz. Hozzám tartozol. Gondoskodom rólad. Öröm vagy az életemben. Szeretlek”.

Énekekkel és mondókákkal tarkított mozgásos programok
A játékos tevékenységek énekléssel és mondókázással összekötött mozgássorozatokat fednek, amelyeket a szülők ülve, állva, sétálva, végül különféle eszközök használatával végeznek szakemberek vezetésével. Az avatatlan szem számára mindez csupán könnyed játszadozásnak tűnhet, de az ének-mondókázásra végzett mozgás, a labdák, hengerek, háromszögek, lejtők és hintáztatók valójában tudatosan használt eszközök a szakemberek kezében, amelyekkel a gyerekek fejlődését segítik elő. A játékos helyzetek, amelyekbe a kicsik ezen eszközök használata során belecsöppennek, észrevétlen fejlesztik egyensúly- és ritmusérzéküket, figyelmüket, beszédüket, mozgáskészségüket.

A babamasszázs csoportba erre a linkre kattintva lehet jelentkezni augusztus 31-ig.
A Cseperedő ének-mondókázós foglalkozásaira erre a linkre kattintva lehet jelentkezni augusztus 31-ig.
Mind a babamasszázs, mind az ének-mondókázós tevékenységek szeptember elején kezdődnek.

Bővebb információ: Mezei Borbála, borbala.mezei@caritas-ab.ro, 0736 004, 369 (a szám augusztus 23-tól hívható).

Kapcsolódó írások:
Apró-cseprő vidámságok >>> BŐVEBBEN
A végén mindig kisül valami jó! >>> BŐVEBBEN
Nyári programok a Cseperedőben, Marosvásárhelyen >>> BŐVEBBEN
Babamasszázs >>> BŐVEBBEN
Korai nevelés és fejlesztés >>> BŐVEBBEN
Összetett Felmérés kisgyermekes családoknak >>> BŐVEBBEN
Korababák: a fejlesztő szakemberek kezében 3. >>> BŐVEBBEN
Korababák: a szülők szemszögéből 2. >>> BŐVEBBEN
Korababák: az orvosok tenyerén 1. >>> BŐVEBBEN
A koraszülöttségről tabuk nélkül >>> BŐVEBBEN

Ismertető kisfilmek >>> BŐVEBBEN
Letölthető kiadványok >>> BŐVEBBEN