Ünnep a Szent Erzsébet Otthonban

November 19-én búcsúünnep volt a gyergyószentmiklósi öregotthonban

November 19-én már kora reggel nagy volt a mozgás a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában. Lakóink tettek vettek, szépítették a szobájukat, hiszen ismerősök jönnek a búcsúra, akikkel már rég nem találkoztak. Előkerültek a szekrényből az ünnepi ruhák, a fodrászunknak is több volt a tennivalója. Ez, ami a külsőt illeti. Lelkileg ki-ki másképp készül, de az a fontos, hogy az utat, amely a kápolnába vezet, mindenki megtalálja, és magába szívja évről évre Szent Erzsébet életének tanítását, amelyet az idei búcsún Csüdör Imre lelkész közvetített felénk.
Az ünnepre való készülődés, megpezsdíti az életet az otthonban. A programokon való résztvevők száma megszaporodik, hiszen közösen készítgetjük el a kiállításra szánt dolgokat, és ez örömmel, sikerélménnyel, a hasznosság érzésével tölti el lakóink szívét.
Az idén az ünnepi szentmisét a Mária Rádió élőben közvetítette. Egy nagyon jó lelkületű csíkszentimrei házaspár, Dánél János és Dánél Éva az otthon lakói számára ízletes mákos és diós kaláccsal kedveskedett. Megtudtuk azt is, hogy a Mária Rádión keresztül ismerték meg Bakó Mária Hajnalkát, akinek a közbenjárásával, a „Kézen fogva” adáson keresztül egy nagycsaládos édesapa segítségével készült el a hagyományos kemence, amelyben az ízletes kalács megsült. Az első sütést az otthon lakói és a vendégek kóstolták meg. Köszönet érte!
Lakóink együtt ebédeltek a hosszú ünnepélyesen megterített asztalnál rokonaikkal, ismerőseikkel. Kató néni szerint: „Úgy éreztük magunkat, mintha lakodalomban lettünk volna”!
Meghívottaink voltak: a Gyulafehérvári Caritas vezetői és munkatársai, Portik Hegyi Kelemen főesperes és a környék papjai, a Mária Rádió munkatársai, a gyergyószentmiklósi Gondozási Központ, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, a Portéka Egyesület és Vargyas Vera gyöngyfűző. Jó volt együtt ünnepelni! (Kiss Gabriella)