V. Caritas Olimpia
Korondról, Zetelakáról, Székelyudvarhelyről és Etédről érkező gyereksereg népesítette be a pálpataki multifunkcionális központ udvarát hétfőn délelőtt. Az ötödik alkalommal megrendezett Caritas Olimpián résztvevő hetvenhárom gyerek kilenc csapatba verbuválódott össze, hogy különbnél különb feladatokban megméretkezzenek: raklapot húztak, szappant csúsztattak, vizes lufikat adogattak, vizes zoknikat dobogattak egy kifeszített kötélre, zsákban ugráltak, színes labdákat céloztak bele a megfelelő színű vödrökbe, csengőt szólaltattak meg teniszlabdával, hullahopp karikákkal ugráltak, illetve a csapat összetartása is próbára került különböző tárgyak egyensúlyozása közben.
A játékok gördülékeny lezajlását hét önkéntes és tizenhat munkatárs biztosította. A kupa ezúttal az etédi Karalábé csapatot illette meg, második helyezést ért el az ugyancsak etédi Pandák csapata, harmadik helynek örvendtek a Maffiák Korondról.
A játéknap megvalósulását, amelynek lényege a kapcsolatépítés, csapatélmény megtapasztalása, új élmények szerzése, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatta, a helyszínt a korondi polgármesteri hivatal biztosította.
György Mária Angéla