Vakációs program a csinódi-egerszéki gyerekeknek

Vadregényes táj, tanyavilág, a csíkszentgyörgyi községközponttól 15 km-e, az Úz völgyében csillogó szempárok várták szeptember 5-én, hogy begördüljön a Caritasos autó és elkezdődjön a várva-várt gyerekprogram.

Elszórt hegyi tanyavilág, ahol a táj mesebeli, a levegő, a patak vize kristálytiszta, külső szemlélő számára idillikus hely, viszont az ott lakóknak korosztálytól függetlenül nagyon meg kell dolgozni a mindennapi betevő falatért, a fennmaradásért. A távolság, a gödrös utak, a tömegközlekedés teljes hiánya nem teszi lehetővé, hogy az ott lakók a városba vállaljanak munkát, így legtöbben állattartásból próbálják fenntartani magukat.

A helyi gyerekek már pici koruktól kezdve be vannak vonva a háztartási illetve gazdálkodási munkákba, kevesüknek adatik meg a családi nyaralás vagy táborozás élménye, vagy iskolán kívüli fejlesztő tevékenységeken való részvétel, hisz főleg nyáron rengeteg a tennivaló a gazdaság körül. Negyven körüli a két település gyereklétszáma, akik már óvodába vagy iskolába járnak, összevont osztályokba, csoportokba. Sokan napi 6-8 km-t is megtesznek, hogy eljussanak az iskoláig, óvodáig. Itt ugyanis nem iskolabusz viszi kaputól iskoláig őket.

Idei témánk ezen a napon a kincsek, értékek, belső tartalékok felleltározása, célunk volt, hogy ezeknek a gyerekeknek erősödjön az önértékelésük, önbizalmuk, közösségi élményekhez jussanak, és nem utolsósorban kikapcsolódjanak, felszabaduljanak, egy jó nagy közös játéknak lehessenek a résztvevői. A tematikus beszélgetések, az alkotás, a vetélkedők, játékok, a kincsek keresése, találása, a közös étkezés mind megannyi szelete volt annak, hogy az értékekről különböző szempontok szerint gondolkodjanak, viszont a nap csúcspontja az volt, amikor önmagukra ígéretünkhöz híven úgy tekinthettek, mint a világ legnagyobb kincsére.

Hihetetlen érzelmi rezdüléseknek voltunk a tanúi: a meglepődés, hitetlenkedés, zavart nevetés, csodálkozás, döbbenet, az öröm rezdülései váltogatták egymást. Az a gyermek, aki az elsődleges szociális környezetében túl kevés pozitív visszajelzést kap, egy napi felszabadító, játékos tevékenység után még nem tudja ezt a tényt olyan könnyen elhinni, hogy “én vagyok a világ legnagyobb kincse”. Bízunk benne, hogy ez az élmény még sokáig ott marad bennük, hogy volt egy szép vakációs nap, amikor begördült a Caritasos autó, és kincseket, értékeket kerestek és találtak, és a nap végén valóban megláthatták a világ legnagyobb kincsét: önmagukat a tükörben.

Köszönjük Hargita Megye Tanácsának támogatását a program megvalósításában, és Nagy Erika tanítónő, illetve Tankó Lenke óvónő szervező munkáját.

(Molnár Katalin)