Vakációs program rászoruló gyerekeknek

Nyári foglalkoztató programot szervezett a Gyulafehérvári Caritas, a Néri Szent Fülöp Egyesület és a Márton Áron Katolikus Férfiak egyesülete közreműködésével, amelyen 30 szociálisan hátrányos helyzetben élő gyerek vett részt június 26-án.

Délelőtt 9 órától gyerekzsivajtól volt hangos a Petőfi Sándor utcai Ifjúsági és Szolgáltató Központ udvara, ahová 3 különböző településről, a csíkszentdomokosi Dévai Szent Ferenc alapítványtól, a csíkszépvízi és csíksomlyói 3-as számú elhelyezőközpont családi típusú házaiból jöttek el a gyerekek.

A program egymás köszöntésével és ismerkedéssel kezdődött, majd nagycsoportos játékok következtek, ezt követően kis csoportokra osztottuk a gyerekeket, akik saját csapat nevet választottak maguknak, és közösen címert készítettek.

Ezt követően mindenki részt vett az izgalmasnak ígérkező szigetek játékán, volt a Figyelem szigete, Hangyák szigete és a Tippelők szigete, ahol érdekes ügyességi versenyeken tehették próbára magukat a csapatok.

Ezt követően közös pizzázás volt a programon, majd a gyerekek nagy örömére megcsobbantunk a Csíki Csobbanóban. Ez nagy élmény volt számukra, mivel többen is elmondták, hogy életükbe nem ettek még pizzát, valamint uszodába sem jártak még.

Mindenki jól érezte magát, a gyerekek a végén nem akartak hazamenni.

Köszönjük az önkénteseink segítségét! Legközelebb, majd július végén tervezünk egy hetes vakációs programot a gyerekeknek.

(Both Éva, Péter Szabolcs)