Varázslat karácsony fényében

Szeretném bemutatni minden munkatársamnak azt a kreatív oldalát, amely a mindennapi munkavégzés mellett alkotóvá, teremtővé teszi őket mindannyiunk örömére. Csibi Csillával kezdem ezen vágyam megvalósítását, aki tizenöt éve dolgozik az otthonban ápolóként I. fokozatú kinesztetika-trénerként, és akinek a szenvedélye, hogy új életet ad olyan tárgyaknak, amit mások tűzre dobnának. Fogadják szeretettel gondolatait, akár ötletadóként is!

– Mikor kezdtél el foglalkozni az újrahasznosítható dekorációkkal?

– Mindig bennem volt, hogy fel lehet használni dolgokat, és el lehet varázsolni azokat. Itthon az volt a neve, hogy gyűjtöd a mocskot és mindig a munkát keresed, aztán nagy odafigyelést kaptam a páromtól. Látta, ahogyan alkotok, hogy alakulnak át a dolgok, így hagyta. Az intézményben, ha ott volt egy papírhenger, eszembe jutott, hogy kezdhetnék valamit vele, így alkottam meg az „utcalámpát” és utána a többit.

– Mit jelent számodra ez a kibontakozás?

– Azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket az emberek csak úgy eldobnak, és biza fel lehetne használni. Mindenben van lehetőség, és én azt látom, hogy mindent lehet hasznosítani. A kibontakozás számomra a környezetbarát dolgok hasznosítása, szépet alkotni, ami egyedi, és utánozhatatlan. Én sem tudok két egyforma dolgot alkotni. Mindig más és más születik meg.

– Mi motivált?

– Amikor elkészült az első lámpa karácsonyra, akkor az idősek mindig köré gyűltek össze. Ott szerettek lenni, ahol a lámpa állt. Rájöttem arra, hogy igen is szükségük van az új dolgokra, a környezet változására, legyen valami más minden évben. Ahogy készültek az újabbnál újabb alkotások, egyre csillogóbb szemekkel mosolyogtak rám, és minden reggel elindultak, hogy számba vegyék, na lám, mi készült el ismét? Hűha, ez a tegnap nem volt itt! Egyszer megkérdeztem Mária nénit, mi tetszik a legjobban, hogy olyat készítsek, de nem kaptam választ rá. Minden tetszik, mondta. Így maradt a kreativitásom, és éppen az adott újrahasznosítható anyag, amit éppen felfedezek. Összességében az idősek hangulatának a javítása motivált. A munkatársaim mindig örülnek, megcsodálják a munkámat. Legutóbb egy kandallót alkottam, ami a hagyományt szimbolizálja, a fehér a tisztaság, a vörös a szeretet, a láng a megtisztulás, ami egyben elnyomja a sötétséget. Aki megáll előtte, és sokáig nézni, úgy tűnhet, mintha életre kelne a láng.

– Mik a terveid?

– Köszönöm neked, Gabika, hogy igazgatóként, a munkatársakkal együtt nagyra értékeled az alkotásaimat, mindig megmutatod a vendégeknek, amit készítettem, és úgy érzem, nagyon büszke vagy rám. Nekem nagyon jólesik, egyre több lehetőségem van. Mindenben meglátod a szépet és az értékeset, pedig mind olyan anyagokból készítem a díszletet, amit általában mindenki eldob, vagy eléget, de te folyton biztatsz. Köszönöm, hogy azt is megígérted, hogy lesz egy kreatív műhely kialakítva számomra, ahol az ápolói munka mellett kibontakozhatok még jobban. Ez nem csak nekem, hanem az időseknek is jót fog tenni, be is vonhatom őket, és lesz, amit ajándékozzunk a vendégeinknek. A karácsonyi varázslat a hétköznapokban is jól fog jönni.

Dr. Kis Gabriella