Vegyíteni kell a bút a jó kedvvel – 63 év együtt

Mindig csodálattal néztem azokat az idős házaspárokat, akik hosszú évek során meg tudták őrizni egymás iránti tiszteletüket, szeretetüket, azt az alapvető értékrendet, amellyel egykor elindultak az úton.

A felcsíki faluban élő Regina néni és Gergely bácsi 1949-ben fogadott örök hűséget egymásnak. Az elmúlt 63 év a bizonyítéka, komolyan gondolták, amikor kimondták az esküt: jóban-rosszban, egészségben-betegségben.

Gergely bácsi a 92 évével, kissé görnyedt, de szikár alkatával, csípkelődő, székely humorával igazi bölcs öregember benyomását kelti. Regina néni 83 éves, már öt éve ágyhoz kötött beteg egy korábbi combnyaktörése, valamint ízületi betegségei miatt. Gergely bácsi látja el a házi teendőket, ő főz, mos, takarít, viszont felesége is segít, amiben csak tud: mosogatással, zöldségtisztítással és persze jó tanácsokkal, hogyan készüljön az ebéd a tűzhelyen.

Az idős néninek gyakran vannak nagy fájdalmai a lábszárfekélye miatt, és ha szükséges, férje éjjel is felkel, hogy enyhítsen társa fájdalmán. Azt mondja, átérzi, milyen az, ha valaki nem tud éveken keresztül lábra állni, ezért mindig vigasztalja feleségét. Megtörtént már, hogy nyolc seb volt a lábán és „ha most kevesebb van, annak kell örülni”. „Vegyíteni kell a bút a jó kedvvel”, – mondja, – „nekem például az öregségen kívül semmi bajom nincs”.

Talán a derű, a humor az, ami soha  nem hagyta el ezt a házat. Mindennapjaikból ma is elmaradhatatlan a pajkos élcelődés: Parancsoljon, nagyságos asszony, kérem! – szólítja házastársát az idős bácsi, – és Regina néni, fájdalmai ellenére derűsen mosolyog. Valami természetes harmónia lengi körül őket.

Pedig a nehézségekből is kijutott nekik az évek során: Gergely bácsi megjárta a fogságot; házasságuk elején a semmiből indultak, „még egy kannánk sem volt”; együtt építettek házat; Regina néni szövőnő lévén, éveken keresztül a közeli városba járt dolgozni; életüket kemény munkával, gazdálkodással töltötték. Fiúkkal, akit tisztességgel felneveltek, és két unokájukkal a mai napig jó kapcsolatot ápolnak.

Egyfajta összegzésül Gergely bácsi hozzáteszi: annak örül, hogy még mindig tudják értékelni egymást, és az egymás iránti bizalom nem tört meg köztük az évek során. Majd kissé homályos szemmel osztja meg, mit mondott neki felesége a minap: „Egész éjjel érted imádkoztam, hogy amíg élek, az Isten tartson meg mellettem”.

Valóban Isten ajándékai ők egymásnak. Ritka példával járnak elől, melyet látva, mély tisztelet ébred bennünk. Jó látni, hogy vannak még emberek, akik így tudnak élni.

(Both Emese)