VI. Mindannyian mások vagyunk!
A Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatója idén hatodik alkalommal rendezte meg a „Mindannyian mások vagyunk” nevet viselő figyelemfelkeltő napját.
2015. május 19-én újra élettel telt meg a csíkszeredai Mikó vár tere. Több mint nyolcszáz kíváncsi gyerek nyert betekintést a fogyatékkal élők világába a különböző fogyatékosságokkal élő emberek világát bemutató szigeteken. Ismét eljöttek a különböző iskolák diákjai, idén először óvodások is meglátogatták rendezvényünket.
A program az eddig megszokott keretek között zajlott, a különböző fogyatékosságokat szigeteken belül lehetett megismerni. Idén újdonságnak számított a Manók szigete, ahol a csíkzsögödi Manó Tanoda (fogyatékkal élő gyerekek óvodája és iskolája) pedagógusai és tanulói biztosítottak közös játékokat az oda látogató óvodásoknak. Fergeteges hangulatot keltett a tánc flashmob is, melyet a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató fiatalja, Sóos Anna vezetett. Rendezvényünket látogató diákok előszeretettel csatlakoztak a vidám tánchoz.
Ez a nap a meglepetések napja is lett, a felénk irányuló nyitottság mellett több osztály is kisebb dallal kedveskedett nekünk és a helyszínen levő fogyatékkal élőknek. Az idei Figyelemfelkeltő nappal is sikerült elérnünk célunkat, sőt azt is, hogy sérült fiataljaink ünnepelteknek érezhették magukat, hiszen a játék nyelvén közösen ünnepeltük őket.
Köszönjük a résztvevő diákoknak és pedagógusoknak a lelkes jelenlétet!
A nap lebonyolításában segítségünkre volt a csíkzsögödi Manó Tanoda, a Hargita megyei Mozgássérültek Szervezete, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány és a Románia Siketek Országos Szövetségének Hargita megyei fiókja.
A rendezvényt támogatta Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.
A Gyulafehérvári Caritas
Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató munkatársai